Közel 800 induló, több mint 10 ország – zajlik a Tour de Mátra

x Hirdetés

Összesen három táv, 150, 83, 16 kilométeren zajlik az 5. Tour de Mátra nemzetközi kerékpárverseny. A két napos sportfesztivál évről évre fejlődik, míg tavaly 10 országból, közel 600 versenyző érkezett, addig idénre már a 800 résztvevő a cél.

x Hirdetés

A verseny egyik célja, hogy az utánpótlás számára lehetőséget nyújtson, hogy profi versenykörülmények között is kipróbálják magukat.

Vasárnap forgalomkorlátozás lesz érvényben Mátraháza és Kékestető között 11 órától 13 óráig.

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a sofőröket és a gyalogosokat, hogy a kerékpárversennyel érintett útszakaszokon fokozott figyelemmel, türelemmel és óvatosan közlekedjenek.

x Hirdetés
kép: Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola

Atlétika Diákolimpia: 4 arany – taroltak a gyöngyösi lányok

kép: facebook

Hajrá tanár úr! – cél az országos cím elérése