Gyöngyösön is megpihentek a csillagtúra résztvevői

Összesen 500 kilométert utaznak két nap alatt a veteránautó verseny résztvevői.

x Hirdetés

A sofőrök több városban, így Gyöngyösön is megálltak. A múlt hangulatát idéző gépsárkányokat közelről is meg lehetett csodálni. Végh Attila egy 1954-ben gyártott autóval érkezett a Fő térre, amelyet a barátjával újítottak fel. A csillagtúra résztvevője hangsúlyozta, tökéletes működik a járgány, csak kisebb hibák fordultak elő az utak során. Mint mondta: „Ez az az autó, amit az út szélén meg lehet javítani, mert egyszerű. Egy dízel motor van benne, ami tényleg elmegy még az étolajjal is. Erre szokták mondani, hogy egy fél téglát is átszív az adagolója – mondta a versenyző.

A csillagtúra résztvevői pénteken indultak útnak Gödöllőről és szombaton érkeznek meg Miskolcra. Mindeközben számos településen megállnak egy rövid időre.   

Fotó: Gyöngyösi Televízió

x Hirdetés

Óriási csata a kupa-elődöntőben

Újra pöfékelt az öreg hölgy