„Az lehetsz, ami csak lenni szeretnél” – Lányok Napja a Campuson

A pályaorientációs naphoz 3. alkalommal csatlakozott a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusa. Dr. Bujdosó Zoltán főigazgató szerint az ismeretek hiánya lehet az oka annak, hogy egyes „fiúsnak” nevezhető szakmákat nem keresnek a hölgyek. 

x Hirdetés

Összesen 100 általános és középiskolás diák foglalta el a gyöngyösi campus előadótermének székeit. Nem véletlenül érkeztek csak lányok, hiszen a mai program nekik szólt. Sokan közülük még nem tudják, mik szeretnének lenni felnőttkorukban, ám fontos, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek ahhoz, hogy megfelelően tudjanak dönteni.

Összesen 100 általános és középiskolás diák foglalta el a gyöngyösi campus előadótermének székeit. Fotó: Gyöngyösi Médiaközpont

 A munkákat és hivatásokat nem a nemi hovatartozás határozza meg, hanem az egyén érdeklődése, képességei és preferenciái. Ez az üzenet az egyik fő célja a Lányok Napjának – hangsúlyozta Dr. Bujdosó Zoltán, a MATE Károly Róbert Campusának főigazgatója.

A főigazgató hozzátette, a hölgyek leginkább a gazdaságtudományi szakokra jelentkeznek, kevésbé népszerű a nők körében még az informatika vagy az agrártudomány területe Gyöngyösön, ám ez nem jelenti azt, hogy ők ne lehetnének sikeresek az ilyen jellegű szakmákban. 

Nagy Réka 15 éve a kommunikáció területén dolgozik, az ő előadásában saját életútját mutatta be. Elmesélte, számára milyen érzés volt, hogy nem tudta, milyen területen akar majd dolgozni. A mai programnak ez volt a másik célja, hogy a lányok érezzék, nincsenek egyedül ezzel az érzéssel.

Réka a Gyöngyösi televíziónál is dolgozott korábban, ami akkoriban egyáltalán nem számított lányos szakmának, hiszen a beta kamerás időszakban körülbelül 18 kilót kellett egy operatőrnek cipelni.

Nagy Réka elmesélte, számára milyen érzés volt, hogy nem tudta, mely területen akar majd dolgozni. Fotó: Gyöngyösi Médiaközpont

A pályaorientációs nap során egy robotharcot is láthattak a résztvevők, Kissné Ónodi Zsuzsanna szoftverfejlesztő “Killer” nevű gépével érkezett. Szerinte fölösleges különbséget tenni férfi és női szakmák között, így a hölgyekből is lehet például sikeres programozó.

A pályaorientációs nap során egy robotharcot is láthattak a résztvevők. Fotó: Gyöngyösi Médiaközpont

A lányok a nap folyamán megismerkedhettek különleges ételekkel és növénytermesztési kutatásokkal is.

x Hirdetés

Tojás helyett nyuszi – gyakori ajándék lett húsvétkor a nagyfülű állat

Megérkezett Dr. Bubo – rekordszámú uhu a Mátrában