Az iskola 11. osztályos diákjai a Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tanulóit fogadták ma vendégül, egy mesedarabbal és közös rajzolással készültek a sajátos nevelési igényű gyereknek. A szervezők szeretnék, ha hagyomány folytatódna, és minél nagyobb körben érnének el szemléletformálást.
A Micimackó egyik történetét elevenítették fel a Berze Nagy János Gimnázium tanulói a rajzteremben. Tavaly jelentkezett először arra igény, hogy azok a berzés fiatalok, akik gyógypedagógia szakra készülnek, szeretnének hospitálást vállalni a Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben. A kezdeményezés olyan jól sikerült, hogy egyre több tanuló vett részt a foglalkozásokon, és az ő ötletük volt az is, hogy gimnáziumba is jöjjenek el a sajátos nevelési igényű gyermekek.
Ez már a második alkalom, hogy érzékenyítő programot állítanak össze a 11.-es fiatalok – mondta Madaras László, rajztanár. Hozzátette, egy ilyen sokszínű társadalomban nagyon fontos feladat az érzékenyítés.
A színdarab után párokat alkottak a gyerekek és szebbnél szebb rajzokat készítettek. A foglalkozáson minden 5. osztályos nagyon jól érezte magát, jól tudtak együttműködni a középiskolásokkal. A feladatokat pedig előzetes ismeretek alapján állították össze.
Az elkészült rajzok kikerülnek majd a rajzterem falára. A jelen lévő diákok célja az, megváltoztassa a fiatalok hozzáállását és viselkedését az ilyen jellegű megmozdulásokkal.