Felújítanák Csíkos, a Gyöngyösi Állatkert zebrájának kifutóját, azért, hogy a jövőben a kis zebráknak is legyen hely. Amint megérkeznek a kancák, össze kell szoktatni őket, ezért a jelenlegi területet több bokszra osztanák fel. A munkálatok elvégzéséhez bárki hozzájárulhat.
Csíkos 2013-ban született és egészen fiatalon, 7 hónaposan érkezett a Gyöngyösi állatkertbe. Áprilisban tölti 12. születésnapját, aki az elmúlt éveket Micivel, a fehér parlagi szamárral töltötte. Most itt az ideje, hogy zebrakancákat kapjon maga mellé – mondta Kardos Roland zoo-pedagógus.
Hozzátette, jelenleg a szamárnak, illetve a zebrának tökéletesen kiszolgálja az igényeit a kifutó, azonban a kancák érkezésekor szükség lesz az istállók felújítására. Ezt később megosztják majd több bokszra, az összeszoktatási folyamat könnyítése miatt.
Ha valaki szeretné, örökbe is fogadhatja Csíkost, illetve várják a cégek felajánlását az ügy érdekében.