A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Miller Lajossal 85. születésnapja alkalmából beszélgettünk.
Gyöngyösi barátai és tisztelői 85. születésnapja alkalmából gálakoncerttel köszöntötték Önt a Mátra Művelődési Központban. Sikerült meglepniük ezzel?
Bevallom őszintén, hogy meghatódtam egy kicsit annak ellenére, hogy a szervezők egy idő után már nem tudták titokban tartani, hogy mire készülnek. Nagyon nagy tisztelettel vagyok azok iránt, akiknek eszébe jutott ez a műsor. Köszöntöttek az Operaházban is, de az egy büfében zajlott le, ami miatt kicsit el voltam keseredve, talán joggal. A gyöngyösi köszöntés igazán megtisztelő volt részemre, és mindenképpen felejthetetlen.
Már mintegy tíz éve annak, hogy a Mátraalján él. Hogy érzi itt magát?
Kiegyensúlyozott és boldog életet élünk itt a feleségemmel. A gyerekek néha meglátogatnak bennünket, jól érezzük magunkat, és talán ennek is köszönhető az, hogy megélhettem ezt a 85 évet.
Jól látszik, hogy nagyon jól beilleszkedett ebbe a környezetbe. Hogyan fogadta Önt a gyöngyösi közösség?
Talán a természetemből fakadóan is könnyen beilleszkedtem. Ezt édesapámtól örököltem, aki állatorvosként az egyszerű emberekkel is nagyon jó kapcsolatot tudott tartani, és nagyon szerették. Én nem várom el, hogy engem szeressenek, esetemben azonban ösztönös, vagy inkább öröklött, hogy én mindenkit egyformán szeretek és tisztelek. Ez a pályám kezdete óta így van, és akár külföldön jártam, akár itthon léptem fel, a közönségemmel, a rajongóimmal is mindig közvetlen tudtam lenni. Nem is tudom, minek nevezzem ezt, talán kölcsönös megértésnek, kölcsönös ráérzésnek vagy szimpátiának.
Már csaknem húsz éve visszavonult, a színpadtól mégsem szakadt el. Gyöngyösön hagyományt teremtett az Operagála megszervezésével. Miért tartja fontosnak ezt a missziót?
Soha nem tudtam beülni a sarokba egy könyvvel a kezemben, hogy ott estig olvasgassak. Mindig úgy éreztem, nekem tennem kell valamit. Ha már be is fejeződött a pályám, akkor legalább segíteni szeretnék a hivatásom által, azzal, amit én képviselek, mert tapasztalat alapján mondom, a vidéki emberek nincsenek olyan nagyon ellátva az opera műfajával. Az első operagálát lakóhelyemen, Markazon rendeztem meg, és olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a folytatás már Gyöngyösön volt Balázs Ernő barátom, a Gyöngyös Város Baráti Kör korábbi elnöke kezdeményezésére. A Magyar Művészeti Akadémia tagjaként is az a célom, hogy anyagilag is támogatást szerezzek ehhez a nemes célhoz. Az idei ráadásul egy nagyon különleges rendezvény lesz, hiszen az Operagála mellett, amely most a szabadság és a szerelem témáját öleli fel a műfajon belül, egy csodálatos zongoraművész, Balázs János nemzetközi hírű előadó játékát is meghallgathatjuk.
Meddig szeretne még ilyen aktívan tevékenykedni? Van esetleg még olyan nagyszabású elképzelése, amit még szeretne megvalósítani?
Minden az egészségi állapotomtól függ, de bízom benne, hogy néhány évig még lesz alkalmam alkotni. Panaszra így sem lehet okom. Nagyon hálás vagyok, hogy ebbe a járásba és
ebbe a megyébe jöttem, mert azok az elismerések, amiket itt kaptam, akár a mostani születésnapom kapcsán, akár azzal, hogy megkaptam a Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetését és legutóbb a megyei Prima díjat, nagyon boldoggá tett. Hálás vagyok azért, hogy odafigyeltek a teljesítményemre, amit önzetlenül végzek, és még szeretném végezni a továbbiakban is.
