Január elsejétől új igazgatója van a Vachott Sándor Városi Könyvtárnak. Balog Judit az elődei által megkezdett munkát szeretné folytatni, és szeretné, ha minél többen felfedeznék, hogy a könyvtárban a könyveken kívül is van számos érdekes lehetőség.
Milyen kötődése van a városhoz, a városi könyvtárhoz?
Immár tíz éve, 2014-ben kerültem a Vachott Sándor Városi Könyvtárba. Olvasószolgálati könyvtárosként kezdtem a munkámat, az utóbbi két évben pedig igazgatóhelyettesként dolgoztam. Szülővárosom Gyöngyös, tehát ezer szállal kötődöm a városhoz, ezáltal a kulturális életéhez is. Ez egyértelműen meghatározta a könyvtárban a munkámat az elmúlt tíz évben. A könyvtáros teendők ellátása mellett aktív résztvevője voltam a rendezvények szervezésének, és a városért való, vagy a város kultúrájáért való munkának.
Fotó: Kalocsai Noé
Ezt megelőzően mivel foglalkozott?
Mióta végeztem Szombathelyen matematika-könyvtár szakos tanár és könyvtárosként, az első perctől könyvtáros vagyok. Dolgoztam Budapesten, más vidéki településeken, és épp így kerültem 2014-ben ide, Gyöngyösre.
Mi az, amit a korábbi könyvtárvezetők munkájából szeretne tovább vinni, tovább folytatni?
Ez egy nagyon nagy felelősséggel járó munka, főleg úgy, hogy olyan nagy elődöknek a nyomába lépek, mint Farkas István, akivel 2017-től újra önálló lett a könyvtár, és aztán pedig Szekeresné Sennyey Mária, aki egy végtelen empatikus, hatalmas szakmai tudással rendelkező vezető volt. Ami nagyon fontos és mindenképpen az általuk megkezdett úton tart majd, nem más, mint az intézmény jelmondata: „Megőrizve megújulni.” Vagyis a hagyományokat, az értékrendet meg kell őriznünk, de haladnunk kell azzal a modern korral, ami körülvesz minket, és meg kell mutatnunk, hogy a könyvtár is modern. Vannak sztereotípiák az emberekben a könyvtárral kapcsolatban, de ezt a Szabó Dénesnek és Jakab Zsoltnak köszönhető Könyvtári Hírmondóval az élen folyamatosan próbáljuk átalakítani, mert azt szeretnénk, hogy az emberek szemlélete megváltozzon. Ami nagyon fontos, és mindenképpen megmarad, az a minőségszemléletű munka, melyet még Farkas István igazgatósága alatt indítottunk el. Ennek lett az eredménye a Minősített Könyvtári cím, utána pedig elnyertük a könyvtárak hazai Oscar-díját, a Könyvtári Minőségi Díjat. Ezek nagyon-nagyon fontosak, és ugyanakkor nagyon nagy felelősséget is tesznek a vállunkra, mert ezekhez az elismerésekhez elvárások kapcsolódnak saját magunkkal szemben is, és nyilván a könyvtárhasználók is elvárásokkal vannak felénk, hiszen ez a két díj azt mutatja, hogy minőségi munkát végzünk, és ezt tovább kell fejleszteni, ebben tovább kell haladni, folyamatosan meg kell újulni.
Hogyan tud majd haladni a korral a könyvtár?
A digitalizáció most egyértelműen meghatározza a világot, az életünket, de ugyanakkor igény van a hagyományos könyvekre is. Jól látszik, hogy a könyvtár eredeti funkciója, a könyvolvasás megmarad, és igénylik is az emberek, de ugyanakkor kellenek a közösségi terek, amelyek nem csak arról szólnak, hogy könyvet olvasunk, hanem rendezvényeket szervezünk, találkozási pontot biztosítunk az embereknek, közös érdeklődésűeket pedig összefogjuk. Nagyon jó példa erre a nálunk megalakult Vachott Kör, ahol a helyi képzőművészeti és irodalmi alkotók találkoznak rendszeresen. Ez egy nagyon-nagyon klassz csapat. De meg alakult már egy helytörténeti műhely is, amely a városunk és a környék helytörténetével foglalkozik. Nagyon komoly műhelymunkát és kutatásokat végeznek. Szeretnénk minél többeket megszólítani, hogy más érdeklődési körrel rendelkező embereknek is helyet biztosítsunk, hiszen nagyon szívesen látjuk ezeket a közösségeket. Emellett büszkék vagyunk arra is, hogy elindult a gyermekkönyvtárban a Tini Olvasóklub. Igyekszünk a digitális felzárkóztatásban is részt venni az Okosnagyi Klubbal, ahol az okoseszközök használatát tanítjuk meg az időseknek, hogy ők se érezzék magukat elveszettnek a digitalizáció világában. Arra törekszünk, hogy minden korosztály megtalálhatja nálunk az őt érdeklő területeket, akár olvasói, akár rendezvény szempontból, akár pedig a tematikus csoportokhoz kapcsolódva.
A könyvtár nem szorul a négy fal közé, sok szabadtéri rendezvénye is volt az utóbbi években. Ezek is folytatódnak?
Mindenképpen, ez az egyik nagy vágyunk, mert fontos, hogy minél többen megismerjenek minket. Az egyik ilyen rendezvényünk a Vers Tér rendezvényünk, ami már nagyon sok éves hagyományra tekint vissza. Tavaly elindítottuk a Könyvtári Pikniket, amikor a Bugát Pál téren lévő parkba kivonulva játékokkal, beszélgetésekkel vártuk az embereket. Szeretnénk, és az a legnagyobb célunk, hogy a gyöngyösiek tudják, hogy van egy olyan hely a városban, ahol kimeríthetetlen a lehetőségek és az információk tárháza. Hiszen mi nem csak a könyvekkel és nemcsak hagyományos módon tudunk segíteni. Bárkinek bármilyen információra van szüksége, fordulhat hozzánk bizalommal. Mondok egy példát: volt, hogy a pontos buszmenetrenddel kapcsolatban kerestek meg minket telefonon, de volt már olyan is, hogy esküvői ruhakölcsönző-szalont kerestünk valaki kérésére. Tehát nagyon-nagyon sokoldalúak vagyunk, és bárkinek, bármiben nagyon szívesen segítünk.