Sokkoló volt a gyors kiállítás

Az NB III-as labdarúgó bajnokságban alsóházi csatára készülhettek a szurkolók Gyöngyösön. A GYAK ellenfele a kiesés elől menekülő DVTK II csapata volt. A találkozó első diósgyőri támadása a 2. percben tizenegyest és kiállítást is hozott a mérkőzésen, ami jelentősen rányomta bélyegét a mérkőzés folytatását illetően a hazaiak játékára. A zöld-fehérek ezt követően már csak védekeztek a játékvezető pedig sorra hozta a téves ítéleteit, mely rendre a miskolci fiúknak hozott eredményt.

x Hirdetés

Észak-Keleti csoport 27. forduló

GYAK- DVTK II 1-6 (0-3)

Játékvezető: VIRÁG ANDRÁS BARNABÁS, Aszisztensek: LÁSZLÓ ISTVÁN SÁNDOR, BALOGH BENCE

x Hirdetés

Gól: URAM DÉNES ill. ESHCHYNSKYI YEVHEN 2, STAVNICHUK IVAN, HETYEI SZILVESZTER, FEKETE VINCE, SÁNDOR BENCE (öngól)

GYAK (zöld), DVTK II (fehér)

Majzik Zoltán GYAK edzője: A mérkőzés elején már mattot kaptunk sajnálom, hogy fiatal tehetséges játékosaim ilyen játékvezetés mellett késztetik erőpróbára. Úgy gondolom a második játékrészben már sikerült zártabban védekezni és lehoztuk 1-1-re a folytatást egy jól játszó Diósgyőr ellen.

Szamosi Tamás DVTK II vezetőedző: A mérkőzés előtt nehezebb találkozót vártam, de a korai kiállítás és a 11-es is megkönnyítette a folytatást. Az ellenfél igyekezett ugyan, de ma mi voltunk a gólerősebbek, játékosaim átérezték a kiesés fontosságát, gratulálok nekik.

x Hirdetés

Elfogták a karácsondi tolvajt

Síron fekve találtak rá a rendészek