Megtagadta a nyomozást a rendőrség az erőmű ügyében

Nem nyomoz a rendőrség a Mátrai Erőmű állami visszavásárlásával kapcsolatos iratok kiadásának ügyében. A dokumentumokat az Energiaügyi Minisztériumnak (EM) kellett volna kitakarás nélkül átadnia Tóth Bertalan MSZP-s parlamenti képviselőnek – számolt be róla a 444.hu

x Hirdetés

A Kúria még januárban döntött úgy, hogy az EM-nek el kell küldenie a mátrai erőmű állami visszavásárlásával kapcsolatos 2019-2020-as MVM-határozatokat. A dokumentumokat azonban úgy küldték meg a politikusnak, hogy a sok kitakarás miatt csak a névelők látszódtak.

Tóth Bertalan ezért a rendőrséghez fordult, azonban kérelmét elutasították, mert a hatóság szerint hiányzik a bűncselekmény gyanúja. Indoklásuk szerint a Kúria ítélete nem rendelkezett arról, hogy a közérdekű adatokat az esetleges minősített adatok kitakarása nélkül szükséges kiadni.

A honatya nem ért egyet a rendőrség döntésével, ezért panaszt nyújtott be a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, hogy változtassák meg a feljelentést elutasító határozatot. Emellett megkérte az ügyészséget, hogy ha ez nem történik meg, rendeljenek el nyomozást.

A lap felidézi, hogy Mészáros Lőrinc és üzleti köre 2018 tavaszán szerezte meg a Mátrai Erőmű 73 százalékát 5,9 milliárd forintért. Az állami tulajdonú MVM-nek akkoriban annyiért nem kellett, de nem sokkal később 17,4 milliárd forintért mégiscsak megvette – már Mészárostól, aki így kis idő alatt megháromszorozta a pénzét az üzleten. Sőt, ennél is nagyobbat kaszált rajta, a veszteséges erőműből ugyanis a tulajdonosok addigra minden tartalékot kivettek.

Tóth Bertalan 2021 óta próbál adatot szerezni a tranzakcióról, egyelőre sikertelenül.

x Hirdetés

Kábítószer-kereskedelem miatt keresték a szabadon engedett férfit

Pillanatok alatt porig égett (videó)