Intenzíven havazik – sózzák az utakat

Intenzív havazás kezdődött, emiatt többfelé lehet havas, csúszós útszakaszokkal találkozni. Azonban a Városgondozási Zrt. az önkormányzati kezelésben lévő utak sózását megkezdte. Elsőbbséget élveznek a körforgalmak, emelkedők, intézmények környéke, ám valamennyi fontosabb útvonalat érintik.

x Hirdetés

Mint arról korábban beszámoltunk, idén több mint hatvan tonna útszórósóval, negyven tonna apró zúzalékkal, és két tonna bárhol használható, környezetre nem veszélyes útkálival készültek a téli síkosságmentesítésre.

November elején a Magyar Közút is közölte, hogy nem csak a télre, a hóra is felkészültek, melyről egy vicces videó is készült. Kiemelték, Heves vármegyében a közutasoknak 25 kombinált jármű (melyen sószóró és hóeke is található) és 9 hóeltakarító gép áll rendelkezésükre. Ez azt jelenti, járművenként 40 km-nyi kezelendő útszakasz jut Heves vármegyére, és a legneuralgikusabb pontokat kamerákkal figyeli a diszpécserszolgálat, melyek meteorológiai adatokat is rögzítenek, hiszen ítéletidő esetén a legforgalmasabb utakon fél órán belül meg kell jelenniük a hókotróknak.

Tegnap pedig az utinform oldalán azt írták, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő napokban is 12 órás váltott műszakokban, 0-24 órában végzi majd a szükséges hóeltakarítási és síkosságmentesítési vagy a viharos időjárási miatti beavatkozásokat. Mint minden tevékenységüket, a téli munkákat is meghatározott sorrendben, első körben a gyorsforgalmi-, majd a fő-, végül az alacsonyabb forgalmú mellékutakon végzik el. Ezeket a köröket pedig addig teszik meg, amíg azt az időjárási helyzet indokolja.

x Hirdetés
"Érdekes, hogy a posta megengedi, hogy az önkormányzat vegye át a feladatát"

Érdekes, hogy a posta megengedi, hogy az önkormányzat vegye át a feladatát

Ünnepváró forgatag - készüljünk együtt a karácsonyra és az újévre!

Ünnepváró forgatag – készüljünk együtt a karácsonyra és az újévre!