Magabiztos győzelemmel jutott a Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé a HE-DO B. Braun Gyöngyös, miután a sorozat harmadik fordulójában 12 gólos különbséggel legyőzte az NB II.-es DVTK együttesét. – számolt be róla a gykk.hu
A győzelem és a továbbjutás céljával lépett pályára Miskolcon a HE-DO B. Braun Gyöngyös a DVTK ellen a Magyar Kupa harmadik fordulójában. A csapatból több alapember is hiányzott, tizenhárom játékossal álltak ki NB II.-es ellenfelünkkel szemben, amely az első és második fordulóban is NB I/B-s együttest búcsúztatott a sorozattól. A miskolciak most is bizonyították, hogy nem érdemtelenül vezetik a bajnoki tabellát, a mérkőzés első perceiben jól tartották magukat farkasainkkal szemben, a 3. percben 2-1-re vezettek, innen azonban elkezdett nyílni az olló a gyöngyösi alakult javára, a szünetre ötgólos különbség (16-21) vonultak a csapatok.
Térfélcsere után a második játékrész első perceiben négy gólra zárkózott a házigazda (18-22), és ezt a különbséget közel tíz percig tartani is tudta, a farkasok azonban szépen lassan elkezdték növelni az előnyüket, és a 44. percben már 31-23-ra vezettek, amikor a DVTK időt kért. Farkasaink nem engedték közelebb férkőzni ellenfelüket, végül a mérkőzésen kialakult legnagyobb, 12 gólos különbséggel jutottak tovább a legjobb tizenhat közé.
A HE-DO B. Braun Gyöngyös szombaton ismét bajnoki mérkőzésen lép pályára, farkasaink a Budakalászhoz utaznak. – számolt be róla a Gyöngyösi Kézilabda Klub


