Nagy falatnak bizonyult a Veszprém

Hozta a papírformát a Telekom Veszprém, 13 gól különbséggel nyerte meg a legutóbbi mérkőzését a farkasok ellen és jutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában. A két együttes most szombaton ismét találkozik, ezúttal Gyöngyösön.

x Hirdetés

Hét gólos vereséget szenvedett a negyeddöntőben a HE-DO B. Braun Gyöngyös a veszprémi mérközésen, így a címvédő Telekom Veszprém jutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

A farkasoknak legalább egy döntőre lett volna szükségük, hogy a négy közé jussanak. Ugyan a mieink mindent megtettek, a találkozó első gólját is ők szerezték és többször is vezettek, ám a Veszprém nagy falatnak bizonyult.
A gyöngyösiek nagyjából a 19. percig tudták tartani magukat, innen azonban egyre inkább nyílt az olló. Hét perccel a félidő vége előtt már négy gól volt a bakonyiak előnye, és a szünet is 22-14-es hazai vezetésnél jött.

A második félidőben is voltak villanások, az első gólt a sérülésből hosszú idő után felépült Hamidovic szerezte, ám a különbség nem csökkent. 34-22-nél, 15 perccel a meccs vége előtt Bíró Balázs hívta magához a csapatát. Ugyan fordítani nem tudtak, de a különbséget tartani tudták. A Veszprém igazolta a papírformát, és 43-30-as győzelemmel jutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

Szombaton 18 órától a két együttes a K&H Ligában ismét találkozik egymással, a rangadónak a Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnok ad helyet.

x Hirdetés

Postapartnereket keres az önkormányzat – Gyöngyös

Dobogós hely a bűntérképen