Csütörtökön a Mátra Művelődési Központban duplázott Kovács András Péter humorista, aki este hatkor és fél kilenckor lépett fel két teltház előtt Gyöngyösön. A két előadás között kérdeztük a Karinthy-gyűrűs stand-upost, aki beszélt arról, hogy egy előadáson a közönség fontosabb is lehet, mint maga az előadó, és elárulta a színpadra lépés előtti rituáléját is.
Ha jól tudom, a Dumaszínház humoristái közül te vagy az első, aki önálló esttel turnézik. Nehezebb műfaj ez annál, mint amikor többen léptek fel?
Is-is. Nagyon nagy kihívás egy nyolcvan perces anyagot úgy összerakni, hogy legyen eleje, közepe, vége, legyenek benne szép pillanatok, de aztán tudjuk feloldani az egészet egy röhögéssel. Ez nagyon kemény munka, de megvan a gyümölcse, mert a közönség kap egy gyönyörű ívet.
Amikor többen vagyunk, akkor nehéz, mert elkezdem valahol, abbahagyom, a következőnek nulláról kell elkezdenie és abbahagynia. Plusz ott ugye egymás közönségének is fellépünk. Ide viszont kizárólag olyanok jönnek, akik rám kíváncsiak, úgyhogy itt könnyebb győzni.
Nyolcvan perc nem kevés, mennyire van időérzéked a színpadon?
Van szerencsére, meg hát nem itt gereblyézem össze, hogy mit fogok elmondani a színpadon, úgyhogy nagyjából tudom, mennyi az időtartam, nem kell nézni az órát.
Itt most Gyöngyösön is duplázol, aki mindkét előadásra beülne, érzékelne különbséget a két előadás közt?
Nem, nem. Ugyanebben a pólóban mondanám el ugyanazokat a poénokat, sőt, sokszor már a koreográfia is ugyanaz, sőt, onnan jut eszembe a szöveg, hogy hol állok, vagy mit csinálok. Olyan ez, mint egy színházi előadás; ha ugyanaz a címe, és ugyanaz az előadó, valószínűleg ugyanazt a darabot fogják látni mindenhol. Cserébe majd ha más lesz a címe, teljesen más anyag lesz.
A mostani műsor címe „Nahát.” Nagy hangsúlyt fektetsz a címadásra? Kell, hogy sokatmondó legyen?
Fontos, hogy valami utalás, kapcsolódás legyen az estével, de igazából azért nem számít sokat, mert a néző sosem a mostani előadás miatt vesz jegyet, hanem a korábbiak miatt. A mostani ugye teljesen meglepetés neki, ha nem lenne így, nem jönne el nevetni.
A korábbi előadások alapján előlegezik meg nekem a bizalmat, nyilván így a név van nagy betűvel szedve, a cím kisebbel. Utólag már könnyebb visszaemlékezni cím alapján, hogy ja, akkor arról beszélt, de előzetesen nincs nagy tétje.
Mire számíthat a „Nahát” közönsége?
Ez egy nagy rácsodálkozás arra, hogy az élet működhet úgy is… Onnan indulunk, hogy a kislányom mennyire mást gondol a valóságról, mint én. Először ő mondja ki ezt a nahátot, másodjára pedig én, mikor nekem derül ki, mennyire másképp gondolok az otthon betöltött szerepemre, mint ahogy azt kellene. Erről a hazatérésről szól az egész este, hogy nem csak testben kell megérkezni haza, hanem fejben is, ami nekünk férfiaknak néha nagyon nehezen megy.
Sokszor beszélsz a családodról, magánéletedről az előadásaidban. Hogyan döntöd el, mi az, amiről még beszélsz, és mi az, amiről már nem?
Ez egy nagyon egyszerűen meghúzható határ, feleségem is Columbo feleségeként szerepel, gyerekeimről szóló történeteknél sem derül ki sokszor, a háromból melyik az. Nyilván meg kell állnom az általánosságnak azon a szintjén, ahol egyrészt a közönség nem azt gondolja, hogy panaszkodok, hanem hogy viccelek, másrészt meg így fognak tudni ők is azonosulni igazán ezekkel a történetekkel, és a saját családtagjaikat behelyettesíteni.
Milyen volt az első előadáson a gyöngyösi közönség?
Csodálatos közönség volt. Azért fontos a közönség, mert tök mindegy, én mit mondok, az a poén az bennük fog megszületni. Ahány néző van, annyi féle mozi játszódik le a fejükben, amikor én beszélek, úgyhogy ahhoz, hogy létrejöjjön az élmény, a közönség szinte még fontosabb is, mint maga az előadó, és csodálatos közönségem volt az első előadáson, nagyon jó játszópajtások voltak, és remélem, hogy a második előadáson is hasonló lesz a helyzet.
Szoktál még lámpalázas lenni, van valami fellépés előtti rituáléd?
Igen, mivel elég messzi helyekre küld általában a Dumaszínház, úgyhogy fellépés előtt muszáj legalább két órát vezetnem. Ha Budapesten lépek fel, akkor kell egy nagy parkoló.
Amúgy nincs.
