Koncertek, babzsákok, chilles hangulat, hideg italok – ismét megtelt a Mátra Művelődési Központ kertje.
Este 7 órától Herczeg Flóra énekelt Jung Norbert kíséretében. A népdalénekesnő és gitáros „Térképészeti pont” című műsorában saját népdalfeldolgozásokat, ismert slágereket és az „István, a király” rockopera válogatott dalait hallhatták az érdeklődők.
9 órától a Berka Együttes varázsolta el a közönséget. A 2008-ban alakult együttes legfőképp a moldvai csángók zenéjét tolmácsolja változatos módon. Munkásságuk eredményeként többszáz felnőtt és gyerek táncház jöhetett létre ezidáig. A zenekar nagy sikerrel koncertezik Európa-szerte. Fellépéseik alkalmával a moldvai mellett a gyimesi, a felcsíki, és a somogyi muzsikát is repertoárjukra tűzik.
Augusztus 8-ig minden pénteken ingyenesen látogatható koncertekkel, hideg italokkal, finomságokkal várják az érdeklődőket az Mátra Művelődési Központ kertjében.
Jövő hét pénteken érkezik a Liana zenekar. Mindemellett Anett & Livi feat. Radó Éden Akusztikus System of a Down cover koncertjét hallgathatják majd meg az érdeklődők.