Emberhátrányban küzdött végig az Eger ellen

Nehéz mérkőzésen van túl a Gyöngyösi Atlétikai Klub futball csapata, amely az Egert fogadta tegnap. A GYAK végül 1-2-es vereséggel zárta a mérkőzést, ennek ellenére Majzik Zsolt elégedett a csapat teljesítményével. A GYAK sorsa már a meccs elején megpecsételődött, hiszen Tóth a 2. percben a labda helyett az egri támadót ütötte el, így kérdés nélkül piros lapot kapott. A csapat a 98. percig emberhátrányban kényszerült futballozni.

x Hirdetés

A gyongyosiak oldalán olvasható beszámoló szerint, a 7. percben jött a második pofon is, egy szépen lejátszott szituáció után ziccerig játszva meg is szerezte a vezetést a vendégcsapat. Aztán a 29. percben egy újabb egyéni hiba, így a vendégek újabb gót szereztek, ezzel az állás 0-2. A lelkileg megtört csapat nem adta fel, mentek előre, így 5-10 perces egri mezőnyfölény után szép lassan a gyöngyösi alakulat átvette az irányítást.

Küzdeni tudás, csapatszellem, akarat és időnként tetszetős játék jellemezte az emberhátrányban focizó Gyöngyöst. A győzelem és a három pont az egrieké lett, így a Gyöngyös AK a 3. forduló után 0 ponttal a tabella 15 helyén áll, megelőzve a szintén 0 pontos DVTK II. csapatát.

x Hirdetés

Borítókép: gyongyosiak.hu

x Hirdetés

Záporoztak a csillagok a Sár-hegy felett (fotók)

Személyautó és kamion ütközött össze