Részeg sofőrökre vadászik a rendőrség

Szokásos módon az idei évben is fokozottan jelen vannak a rend őrei a közutakon az ünnepi hosszú hétvégén. Elsősorban az ittas sofőrök kiszűrése a cél, de akárcsak egész évben a passzív biztonsági eszközök használatát is ellenőrzik.

x Hirdetés

Erdélyi Róbert a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának titkára a Gyöngyösi TV Gyöngyös Ma című műsorában beszélt arról, hogy a korábbi években az ünnepi időszakban jellemzőbb volt az ittasság, a sofőrök gyakrabban fogyasztanak alkoholt. A fokozott ellenőrzés során pedig igyekeznek ennek elejét venni, hiszen már a legkisebb mértékű alkoholos befolyásoltság is növeli a balesetek kockázatát. A tapasztalatok szerint az akciók sikeresek, hiszen mint fogalmazott évről évre csökken az ilyen jellegű jogsértések száma.

De ebben az időszakban nem csak a részeg sofőrök lesznek célkeresztben, egész évben prioritás és a következő négy napban is a passzív biztonsági eszközök használata, hiszen a rendőrség azt szeretné elérni, hogy minél kevesebben sérüljenek meg egy-egy közúti közlekedési baleset során. Erdélyi Róbert hozzátette, természetesen az ünnepek alatt nem csak szankcionálnak, hanem a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága által megrendelt egy-egy autó illatosítóval szeretnék meglepni azokat, akiknél minden rendben találnak. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek a propagandára. Így többek között folyamatos információkat és felhívásokat tesznek közzé a Heves VMRFK prevenciós oldalán.

Borítókép: Heves VMRFK prevenciós oldala

x Hirdetés

Jelentős havazás várható

Nemzetközi porondon Vincze Bertalan