Az állatvédelem és az egyes városrészeken jelentkező állattartási problémák megoldására indult egyeztetés-sorozat a városházán.
Széles körű egyeztetés kezdődött a héten a gyöngyösi városházán az észak-nyugati városrészen kóborló ebek problémájának megoldására. A megbeszélésen civil szervezetek mellett részt vettek a városháza, a rendőrkapitányság, a városrendészet, az ebrendészeti telepet üzemeltető Városgondozási Zrt. képviselői, valamint Horváth László, a Fidesz-KDNP, illetve Dudás Róbert, a Jobbik országgyűlési képviselője is.
– Nagyon örülök, hogy pártpolitikai hovatartozás nélkül sikerült egy valóban széles körű fórumot létrehoznunk – fogalmazott a megbeszélést kezdeményező Kévés Tamás alpolgármester, az állattartási problémákkal leginkább sújtott körzet képviselője. – Ebben az ügyben rendkívül fontos az összefogás, ezért minden segítő szándékot örömmel fogadunk. Azt gondolom, a megbeszélés sikeres volt, a probléma mélyére tudtunk ásni, sok javsaslat elhangozott, és tapasztalatainkat is ki tudtuk cserélni.
Jelenleg a javaslatok összegyűjtése és rendszerezése zajlik, ami alapján cselekvési tervet lehet kidolgozni. Kévés Tamás azt mondta, a hétfői elsőkörös egyeztetés volt, amit továbbiak követnek majd.