Folytatódik a Vachott Sándor utcai híd felújítása

Folytatódik a Vachott Sándor utcai híd felújítása

[ad_1]

x Hirdetés

A héten folytatódnak a Vachott Sándor utcai híd felújításának munkálatai – tájékoztatta a kivitelező HE-DO Zrt. az önkormányzatot.

Előre nem látott szerkezeti problémák miatt maradt el a Vachott Sándor utcai Nagy-patak híd felújítása az állami kezelésben lévő belterületi utak felújításának sorában még tavaly. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2022 szeptember elején arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a feltárás közben a híd tartószerkezetében olyan hibákat fedeztek fel, amelyeket előre nem lehetett látni, ezért a felújítást fel kellett függeszteni. A híd feltárt teherbírási problémáját csak jóval nagyobb munkával lehet kijavítani, mint amit terveztek a szakemberek: gyakorlatilag új hidat kell építeni, amit előtte meg kellett tervezni, valamint az engedélyeztetési eljárást is újra le kellett folytatni.

A NIF Zrt. a híd felszerkezetcseréjének tervezését még akkor elrendelte, a kivitelező hétfői tájékoztatása szerint pedig ezen a héten a felújítás is folytatódik a meglévő hídszerkezet bontásával.

A NIF Zrt. korábbi levelében úgy fogalmazott: „tudjuk, hogy Gyöngyös város lakosságának és az arra közlekedőknek kellemetlenséggel jár a lezárás, amiért szíves elnézésüket és türelmüket kérjük. Az átépítés után viszont hosszú időre egy teherbírásában megfelelő, új hidat kap vissza a város.”

Az állami kezelésben lévő utak felújítása során a Petőfi Sándor, a Vachott Sándor, a Damjanich János, a Kossuth Lajos és a Szent Bertalan utca is új burkolatot kapott az előző évben.

[ad_2]

Source link

x Hirdetés
Mennyire mély a szög az egészségügy koporsójában?

Mennyire mély a szög az egészségügy koporsójában?

Bronzérmes a Berze kézicsapata a Diákolimpián

Bronzérmes a Berze kézicsapata a Diákolimpián