Közélet

Új elnököt választott a Gyöngyösi KEF

Új elnököt választott a Gyöngyösi KEF

Major Gergely
2026. március. 19.

A Gyöngyösi Kábitószerügyi Egyeztető Fórum új vezetője Nagy Judit, a Hangya-boy Tanoda alapítója lett.

Lezárult a Szent-Györgyi Albert Orvosi díj közönségszavazása

Lezárult a Szent-Györgyi Albert Orvosi díj közönségszavazása

Major Gergely
2026. március. 17.

Térségünkben a legtöbb szavazatot Dr. Nagy Éva, háziorvos, valamint Dr. Hrabár Jenő szülész főorvos kapta.

Öt pártlista és hét képviselő-jelölt neve szerepel a szavazólapokon

Öt pártlista és hét képviselő-jelölt neve szerepel a szavazólapokon

Olle Elina
2026. március. 17.

Jóváhagyta az országos pártlistás szavazólapok mintáit a Nemzeti Választási Bizottság. A szavazólapokon öt pártlista neve szerepel. A Gyöngyösi választókörzetben három jelölt nyilvántartásba vételét utasították el, így összesen hét jelölt neve szerepel majd a szavazólapon.

„Szívvel, lélekkel kell csinálni” – elhunyt Orosz Attila

„Szívvel, lélekkel kell csinálni” – elhunyt Orosz Attila

Major Gergely
2026. március. 12.

Orosz Attila a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Igazgyöngy Támogatói Szolgálatának munkatársaként 16 éve szállította a fogyatékkal élő gyermekeket és felnőtteket a vizsgálatokra, foglalkozásokra.

Magbörzét szerveztek a múzeumban

Magbörzét szerveztek a múzeumban

Szeniczey Csaba
2026. március. 08.

Vetőmagokat cserélhettek egymás között az érdeklődők a Mátra Múzeum kastélyépületében a hétvégén.

Fejlesztik a Mátrai Erőművet  

Fejlesztik a Mátrai Erőművet  

Szeniczey Csaba
2026. március. 08.

Czepek Gábort, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettesét és parlamenti államtitkárát Horváth László, a térség országgyűlési képviselője hívta meg Detkre. A találkozón a Mátrai Erőmű fejlesztéséről is szó esett.

A Gyöngyösorosziba vezető út is megújul

A Gyöngyösorosziba vezető út is megújul

Szeniczey Csaba
2026. március. 07.

A már folyamatban lévő munkálatok mellett egyszerre több projekt is elindul a térségben.

Látogatási és kijárási tilalom az Idősek Otthonában

Látogatási és kijárási tilalom az Idősek Otthonában

Szeniczey Csaba
2026. március. 07.

Március 7-től visszavonásig látogatási és kijárási tilalom van érvényben a fertőzések megelőzése miatt.

Már 1 millió idős embernek van gondosórája hazánkban

Már 1 millió idős embernek van gondosórája hazánkban

Major Gergely
2026. március. 02.

A program népszerű és gyors segítséget jelent a 65 év feletti korosztály számára.  Az óra ingyenes és már több százezerre tehető azoknak az eseteknek a száma, amikor életmentőnek bizonyult.

Új háziorvos fogadja a betegeket a gyöngyösi X-es körzetben

Új háziorvos fogadja a betegeket a gyöngyösi X-es körzetben

GYMK
2026. március. 01.

Március 1-jétől azaz mától változás lesz a gyöngyösi X. számú felnőtt háziorvosi körzetben: a betegeket ezentúl Dr. Szeleczki Loránd fogadja helyettes háziorvosként – tájékoztatott a Gyöngyös Városi Önkormányzat.

Harmincéves az Abasári Polgárőr Egyesület

Harmincéves az Abasári Polgárőr Egyesület

GYMK
2026. március. 01.

Harmincéves jubileumát ünnepli az Abasári Polgárőr Egyesület. A szervezet három évtizede dolgozik a település biztonságáért, önkéntes tagjai pedig a mindennapokban is aktívan segítik a helyi közösséget.

Fát ültettek a Nemzetközi Faültetés Napján a dombon

Fát ültettek a Nemzetközi Faültetés Napján a dombon

GYMK
2026. március. 01.

Március 1-jén, a Nemzetközi Faültetés Napján újabb növények kerültek a földbe a gyöngyösi Kemény János utcai közösségi ökoparkban. A kezdeményezéshez helyi lakosok és önkéntesek csatlakoztak, akik együtt dolgoztak azon, hogy tovább zöldüljön a terület.

Menetrendváltozás a helyközi járatoknál

Menetrendváltozás a helyközi járatoknál

GYMK
2026. március. 01.

Mától menetrendi változások lépnek életbe a MÁV-csoport és a Volánbusz helyközi autóbusz-járatain. A módosítások több gyöngyösi és térségi vonalat is érintenek: egyes járatok korábban indulnak, több autóbusz meghosszabbított útvonalon közlekedik, illetve új járatok is elindulnak.

Helyiek tüntettek a Gyöngyösoroszi bekötőút állapota miatt

Helyiek tüntettek a Gyöngyösoroszi bekötőút állapota miatt

GYMK
2026. február. 28.

A gyöngyösorosziak szerint tarthatatlanná vált a településre vezető bekötőút állapota, ezért civilek demonstrációt szerveztek, hogy ismét felhívják a figyelmet a régóta fennálló problémára. A helyiek úgy fogalmaznak: a nagy tömegű szállító járművek folyamatosan rongálják az útszakaszt, az egyre romló burkolat miatt pedig a személyautók gyakori szervizelésre szorulnak. 

A polgári védelem napjára emlékeztek Heves vármegyében

A polgári védelem napjára emlékeztek Heves vármegyében

GYMK
2026. február. 28.

A Nemzetközi és Magyar Polgári Védelem Napja alkalmából tartott megemlékezést február 27-én a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A rendezvényen a szakemberek arról beszéltek, miért fontos ma is a felkészültség, és arról is megemlékeztek, akik mások védelmében vesztették életüket.

Katonák védik a Mátrai Erőművet

Katonák védik a Mátrai Erőművet

Major Gergely
2026. február. 27.

Az energetikai rendszerek védelmének megerősítéséről döntöttek a szerdai Védelmi Tanács ülésén: a miniszterelnök kezdeményezésére létrejött az Egyeztető Törzs, amely több minisztérium bevonásával dolgozik a kritikus energetikai létesítmények védelmén.

Previous Next

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!