A Szeretet Magvetése címmel nyílt kiállítás a Mátra Művelődési Központban tegnap.
A TILMA Alapítvány képviseletében Basa Ottóné Révész Erzsébet által koordinált kiállítás gyermekrajzaiból a tavalyi év folyamán egy kiadvány készült, melyet Ferenc pápának is átadtak. A kiállítást Prof. Dr. Prokopp Mária Széchenyi -és Magyar Örökség-díjas művészettörténész nyitotta meg.
Hiesz György polgármester köszöntő beszédében elmondta, egy csodálatos gyűjtemény az amit a közönség most láthat. Több évtizedes munka eredménye, a világ minden tájáról érkeztek alkotások. Mint a városvezető kifejtette, egy gyermekrajznak elfogulatlanul lehet örülni, hiszen önzetlen szeretet árasztanak, amely Gyöngyösön is hiánypótló. Éppen ezért ezekből az alkotásokból állandó kiállítás nyílik a Haller-Berényi-Orczy kastélyban, ahol a városi galéria mellett egy babamúzeum is helyet kap.











Basa Ottóné Révész Erzsébet arról beszélt, hogy amikor amikor látjuk ezeket a festményeket, akkor látjuk, hogy nincs két egyforma ember, olyan végtelen gazdag a szellemi világunk, ami maga az élet, ezt nem lehet eléggé ünnepelni.
A megnyitón közreműködtek az Attitude Táncműhely táncosai és a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda énekkara.
Fotók: Mátra Művelődési Központ


