November elsején indul az úgynevezett krízisidőszak, erről beszéltünk Gyöngyös Ma című műsorunkban Őszi Benjáminnal, a Hajléktalanok Gondozóháza vezetőjével, akinek munkáját idén a Gyöngyös Város Szociális Ügyéért kitüntetéssel jutalmazták.
Forró teával, fűtéssel, tisztasági festéssel készül a hamarosan betörő téli hidegre a gyöngyösi Hajléktalanok Gondozóháza, utcai szolgálatuk pedig folyamatosan működik, hétköznapokon este hattól tízig, hétvégéken pedig délután négytől este nyolcig keresik fel Gyöngyös és a környező települések frekventáltabb helyeit az intézmény munkatársai, mondta el az igazgató.
A segítségnyújtást ritkán utasítják vissza a rászorulók az intézményvezető szerint, ilyen esetekben pedig ráadásul sokszor kiderül, nem is hajléktalan az a személy, akihez segítségül hívták a szolgálatot. Ilyen esetekben gyakran a városrendészekkel közösen dolgoznak.
„Aki magát hajléktalannak vallja, az hajléktalannak tekinthető,” magyarázta az intézményvezető, hogy mi alapján kerülnek be emberek a Gondozóházba. Mint mondta, önkéntes alapon lehet kérni az intézmény szolgáltatásait, de a bejutásnak vannak feltételei: az intézménybe jelentkezőknek önmagukat el kell tudni látniuk, alkoholos befolyásoltság például kizáró ok, illetve negatív orvosi vizsgálati eredményeket is elvárnak, de ebben az intézmény saját háziorvosa tud segíteni a rászorulóknak.
A téli időszakban rendszerint több lakossági megkeresés érkezik a Gondozóházhoz, de az ellátottak száma ezzel szemben nem szokott növekedni, jellemzőbb egy bizonyosfajta vándorlás a régióban, ugyanis van, ahol nincs krízisidőszaki férőhely, és egyes hajléktalanok Gyöngyösre jönnek ellátásért, mondta az ellátóközpont vezetője. Előfordul azonban Gyöngyösön is, hogy valakit nem tudnak elhelyezni, ilyenkor a diszpécserszolgálattal közösen próbálnak férőhelyet találni máshol.
Őszi Benjámin azt javasolja, ha bárki segítségre szoruló, hajléktalan embert lát, a szolgálati időben (hétköznap este hattól tízig, hétvégén délután négytől este nyolcig) hívják a Gondozóházat a 06-70/ 881-0540 vagy a 06 37/780-292 telefonszámok egyikén.
Azt is javasolta az igazgató, hogy a kéregetőknek ne adjunk pénzt, ugyanis mint mondta, ez nem segítség, legfeljebb tüneti kezelés, „ez ragasztja őket bele a helyzetbe: ha pénzt kap, addig ott lesz, míg ő pénzt kap.” Mint kiemelte, Gyöngyösön rengeteg élelmiszer-típusú ellátás van, ott a Népkonyha, a szociális étkeztetés, az élelmiszerbank, étel nélkül nem maradhat senki, „viszont amíg nem kerülnek be ezek az emberek az ellátási rendszerbe, nagyon kicsi az esély, hogy valami változni fog.”
A teljes interjú itt megtekinthető: