A farkasok diadalmaskodtak

A felkészülés, a bizonyítási vágy meghozta a gyümölcsét, 4 gólos előnnyel a farkasok győztek a Fejér-B.Á.L. Veszprém elleni meccsen. 34:30-cal zárult a hazai mérkőzés. A gyöngyösiek azonban nem sokat pihenhetnek, ugyanis 7 nap múlva a Dabas KC ellen lépnek pályára.

x Hirdetés

Szoros volt az első félidő, de a farkasok megszerezték a vezetést

A farkasok indították el a meccset első gólszerzésükkel, melyet Bura Lucian csavart be, erre reflektált a Veszprém, majd Jaros Olivér is beküldte a labdát a kapuba. Az első félidő izgalmasan telt a szurkolók számára, ugyanis szorosan zárkóztak egymás mellé a csapatok. A farkasok elszántan küzdöttek, hiszen legutóbbi meccsüknél elvesztettek két betervezett pontot, és ehhez pedig tudták, hogy a mai mérkőzésen nyerniük kell. Azonban az ellenfél nem adta könnyen magát. A 18. percben a farkasok egyenlítettek Varsandán Milán 7-es góljának köszönhetően, így a csapatok 12:12-re álltak, ekkor időkérést kért az ellenfél, amelyt követően újabb egy gólos előnyre tettek szert, de ezt nem tudták sokáig tartani, ugyanis a farkasok viszonozták. A 23. perc közelében a gyöngyösiek átvették a vezetést, ezúttal ők éltek az időkérés lehetőségével. Jaros Olivér, Varsandán Milán, Schaffer Zsolt 3 perc leforgása alatt lőttek gólt, ezzel a 26. perce már 4-gyel vezettek. A Veszprém csapata 29. percre már csak egy góllal volt lemaradva, majd Jóga Norbert nem hagyta annyiban és újabb gólt szerzett Gyöngyösnek. Az első félidőben így az eredmény, a farkasok javára, 19:17 volt.

Az első félidő mérkőzésének statisztikája (piros: HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS, zöld: FEJÉR-B.Á.L. VESZPRÉM)

A második félidőben végig a gyöngyösieknél volt az előny

x Hirdetés

A második félidőben az ellenfél szerzett elsőként gólt, de gyorsan reagáltak erre a farkasok és Schaffer Zsolt, valamint Bura Lucian góljával tartották az előnyt. Ezt követően újabb három gólt zsebelt be Gyöngyös, így a 35. percben 24:19-re állt a meccs a hazaiak javára. Ekkor az ellenfél időt kért. A gyöngyösiek erre ismét becsavarták a labdát a kapuba. A 38. percre már 6 gólos volt az előnyük. Ezt követően meglódult az ellenfél és 4 gólt lőtt, a 43. percben 26:24-et mutatott az eredménytábla. Potisk Martin a gyöngyösi csapat időkérése után gólt szerzett, majd 7-es gólt lőtt Edwards Olivér Máté és kapura lőtt Lakosy Máté, valamint Hegedűs Márk, ezzel a 48. percre 5-tel vezettek a farkasok, amit újabb hazai gól követett. Az 50. percben Veszprém kért időt és sikerült két gólt szereznie, amire a farkasok ismét gyorsan reagáltak és újabb kapura lövést produkáltak.  Hosszú perceken keresztül szépen védett mind két csapat, melyet a veszprémiek törtek meg gólszerzéssel, de Gráf Martin nem hagyta annyiban és az 57. percben belőtte a labdát. Az ellenfél ezen felbuzdúlva még két labdát becsavart, de a mérkőzés vége előtt Potisk Martin mérte a végső csapást. A farkasok diadalmaskodtak 34:30-ra verték meg a veszprémi csapatot.

A második félidő mérkőzésének statisztikája (piros: HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS, zöld: FEJÉR-B.Á.L. VESZPRÉM)

A mérkőzés ITT visszanézhető.

A meccs utáni sajtótájékoztató:

x Hirdetés
30 nap alkohol nélkül - hamarosan indul a Száraz November kihívás!

30 nap alkohol nélkül – hamarosan indul a Száraz November kihívás!

HE-DO B.Braun Gyöngyös - Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabda mérkőzés

HE-DO B.Braun Gyöngyös – Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabda mérkőzés