Intenzív figyelemfelhívó kampányt indított a MÁV-Volán csoport. Céljuk, hogy megelőzzék a munkatársaikat ért támadásokat, rávílágítsanak a problémára, illetve nyomatékossá tegye annak súlyosságát – számolt be róla a Heol.
Mint írják, az elmúlt hónapokban több alkalommal érte súlyos támadás a cégcsoport munkatársait feladataik ellátása közben, valamint határozottan kiállnak munkavállalóik mellett, és elítélnek mindennemű erőszakot. Így az elkövetkezendő egy hónapban a MÁV–VOLÁN-csoport a honlapján, közösségimédia-felületein, vállalati blogjában, óriásplakátokon, járművein és autóbusz-, illetve vonatállomásain változatos tartalmakkal próbálja felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy az erőszak nem megoldás a nézeteltérések rendezésére. A kommunikációs kampányban a MÁV–VOLÁN-csoport hangsúlyozza továbbá, hogy az autóbusz-vezetők, vonatvezetők, HÉV járművezetők, rendészek, jegyvizsgálók, közfeladatot ellátó személynek minősülnek, bántalmazásuk vagy munkavégzésük akadályozása bűncselekménynek minősül, ezáltal súlyosabb büntetést, akár szabadságvesztést is vonhat maga után.
A múlt évben 175, míg 2023 első félévében közel 90 embert ítéltek jogerősen szabadságvesztésre a magyarországi bíróságok közfeladatot ellátó személy, például autóbusz-vezetők, jegyvizsgálók terhére elkövetett erőszakos cselekedet miatt. A MÁV–VOLÁN-csoport minden kollégáit érő támadás esetén feljelentést tes. Az utasforgalommal érintett területeken közel 420 helyszínen több ezer kamerát üzemeltetnek. Az autóbuszok nagy részén fedélzeti kamerarendszerek működnek, amelyek a megelőzésben és a megtörtént esetek felderítésében nyújtanak segítséget. A társaság új autóbuszait már kizárólag kamerával ellátva szerzi be. A MÁV-START elővárosi motorvonatain, személykocsikon, valamint a belföldi InterCity kocsikon egyaránt található kamera.
Mint arról a napokban mi is beszámoltunk, egy férfi a gyöngyösi vonatállomáson bántalmazott két MÁV dolgozót. Farúddal támadt nekik, mert azt hitte, hogy rajta nevetnek.


