Minden évben hatalmas látványosságnak számít a Perseidák meteorraj, amely ezúttal a mögöttünk álló hétvégén volt a csúcsán. A tiszta idő pedig kedvezett a hullócsillag vadászatnak. A csillagos égbolton bőven kijutott az égi jelenségből. Ezt pedig lencsevégre is kapták.
Aki elakart csípni egy-egy meteort, annak bizony picit messzebb kellett mennie a várostól. Így készültek a csodás felvételek a Szent Anna-kápolna fölött zajló hullócsillag esőről is.
Fotók: Nádudvari Zoltán



De természetesen az ország több pontján, például a hollókői várnál is megörökítették a Perseidákat.

A Bükki Csillagda pedig egy teljes égbolt timelapse felvételt is készített, mely este 21:31-kor indult, és 5 órán keresztül rögzítette az égbolt fordulását. A filmen a műholdak, a hullócsillagok és a repülőgépek nyomai is jól kivehetők. A valóságban még a videón látott felvillanásoknál is jóval több meteor látszódott aznap, óránként körülbelül 20-30 fényes objektumot lehetett megfigyelni.


