Szomorú látványt mutat Sástó, amelynek medrében gyakorlatilag alig maradt víz. A száraz időszak után egyelőre az ősz sem mutat csapadékot, ezért megkérdeztük a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságát, visszafordítható-e a folyamat és tehetünk-e bármit a tó megmentése érdekében.
Milyen állapotban van most a tó?
A tó gyakorlatilag kiszáradt, a víz ismételt megjelenésére pedig a jelenlegi időjárási
körülmények között nem tudni, hogy mikor számíthatunk.
Korábban is volt ennyire drasztikus a tó állapota?
A jelenlegi állapot nyilvánvalóan drasztikus, rendkívül ritka jelenség, hogy ilyen mértékű legyen a szárazság. A tó és kialakítása előtt a mocsár bizonyosan kiszáradt már egyszer- egyszer, de a kiszáradás, mint jelenség, rendkívül ritkának tekinthető. Pillanatnyilag nem túlzás azt állítani, hogy történelmi aszály tanúi vagyunk.
Alapból mekkora a víz mélysége?
1960 előtt egy rendkívül fajgazdag természetes mocsár volt a területen, erről a BNPI által
készített tanösvény sástói állomásán olvasni is lehet. Ezt követően mesterségesen alakították
ki a medret nagyjából a most szárazon látható mélységűre, 1,5-2 méteresre.
Nagyságrendileg mennyi élőlénynek nyújt/nyújtott otthont a tó?
A tó élővilágáról, az itt előforduló élőlények faj- és egyedszámáról nincs pontos adatunk, de a
mocsári növények, vízi makroszkopikus gerinctelenek (pl. szitakötők, tegzesek, kérészek, vízi
bogarak stb.), kétéltűek és madarak összes száma több százas nagyságrendű.
Milyen élőlények találhatóak a területen?
Nagyon röviden: a mocsári vegetáció számos faj számára nyújt megfelelő búvó- és élőhelyet,
míg más fajok a nyíltabb vizű részeket is kedvelik. 1960-ig a Magyarországon jelenleg is
különlegességnek számító védett lápi békabuzogány (Sparganium natans) is előfordult a
zsombéksásos-semlyékes élőhelyen – ez a nagy csomókban növekő sások közötti árnyékos,
kis vizes mélyedések váltakozó élőhely-mozaikját jelenti – melyet maga a turisztikai
átalakítás pusztított ki.
Egy-egy védett vagy gyakoribb szitakötő is él a területen: védett a kétfoltú szitakötő (Epitheca
bimaculata) és gyakorinak mondható a feketefarkú pásztorszitakötő (Orthetrum cancellatum).
A kétéltűek közül a tó a barna varangy (Bufo bufo) jelentős szaporodóhelye, de az erdei- és
gyepi béka (Rana dalmatina, R. temporaria) is előfordul benne.
Mi történt ezekkel az élőlényekkel, illetve mi fog történni?
Remélhetőleg hullik megfelelő mennyiségű csapadék, amely feltölti az élőhelyet és a
regenerációja megindulhat. (Szerencsére a szitakötők jól repülnek, és a teljes kiszáradás a
kétéltűek szaporodási időszakát követően történt meg.)
A több éves fejlődésű rovarok (pl. egyes szitakötő fajok) lárvái bizonyosan elpusztultak a
vízhiány következtében. Azok a vízben élő rovarlárvák is elpusztultak a kiszáradás miatt,
amelyek fejlődési stádiuma még nem tette lehetővé, hogy elhagyják a vizet (kirepüljenek
onnan). A rövid életű fajok esetében elmondható, hogy egy-egy generáció kiesése is komoly
problémát jelenthet, mivel jelentősen visszaeshet a következő évi populáció – különösképpen
akkor, ha egy-egy nagyobb kiterjedésű, vagy fontosabb, központi helyen lévő élőhely tűnik el.
Ha egy élőhely térségi szinten is fontos szerepet tölt be (pl. mert nincs más élőhely a
környéken), akkor ilyen esetben az élőhely eltűnése sokkal nagyobb területen, akár
regionálisan is képes negatívan befolyásolni az élővilágot (pl. Tisza-tó).
Visszafordítható még a folyamat?
Nem tudjuk, az időjárás változásai az utóbbi években sajnos abba az irányba mutatnak, hogy a
jelenség gyakoribbá fog válni. Hosszútávon egyáltalán nem biztos, hogy állandó vizű marad a
tó, sokkal inkább az várható, hogy időszakossá válik. Pont úgy, mint ahogy a térség
kisvízfolyásai is. A patakok időszakossá válása országos jelenség, amely a vizeknek több mint
a kétharmadát érinti, elsősorban a kis vízhozamú dombvidéki kisvízfolyásokat. A korábban
állandó vizű mátrai patakok jelentős része is ma már időszakos (a meder az év egy részére
kiszárad). A folyamat sajnos nem visszafordítható, legfeljebb mérsékelni lehet az ökológiai
károkat. A dombvidéki kisvízfolyások esetében a vízpótlás nem megoldható, mivel nincs
olyan terület, ahonnan a vízpótlás megvalósítható lenne. A felszín alatti vizek a térség ivóvíz
bázisát jelentik, amiket felszíni vizek pótlására nemcsak nem észszerű, hanem törvényileg is
tilos felhasználni.
Tehet valamit az ember a visszafordítás érdekében, vagy itt már teljesen a termeszét
kezében van a tó, a terület sorsa?
A tó esetében emberi beavatkozásnak nincs értelme, mivel a terület vízpótlására releváns
módon csak természetes úton, eső formájában van lehetőség. Ha a későbbiekben ismét
megtelne vízzel a tómeder, a tó hasznosítását mindenképpen olyan módon kell megvalósítani,
ami elsősorban a vízkészlet megóvását célozza. Fontos a meder minél nagyobb mértékű
árnyékolása, a parti fák megőrzése, állományuk esetleges növelése, mert az árnyékolás által
csökkenthető a víz melegedése, ezzel együtt pedig a párolgás mértéke is. Fontos lenne
továbbá egy természetes parti zóna kialakítása (visszaalakítása), amelyen a mocsári növényzet
is árnyékolást biztosíthatna a vízfelszínnek.
