Színes Családi Napot szervezett a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ és a Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány a Hétszínvirág Napközi fogyatékossággal élő gyermekei és fiatal felnőttjei, valamint a Gyöngyszem Zenekar tagjai és családjaik számára.
A családi nap célja, hogy a sérült, fogyatékkal élő gyermekek, felnőttek, és az őket egy életen át kísérő és gondozással nevelő családok egy kis feltöltődést kapjanak – emelte ki lappunknak Maka Piroska, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ igazgatója, a Legyen Mindig Otthonunk Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Nyitásként fellépett a Gyöngyszem Zenekar a Príma-díjas Báder Ernő vezetésével, amely pontosan egy éve alakult a társadalmi érzékenyítés, közösségépítés, társadalmi felelősségvállalás felerősítése jegyében. Maka Piroska szerint az elmúlt egy év során rengeteget fejlődtek a zenekar tagjai: nyitottabbak és szociálisan érzékenyebbek lettek. Ez is azt mutatja, hogy a sérült és ép emberek integrációjánál a legfontosabb, hogy olyan programokat szervezzenek, ahol az érintettek egyenrangúságot éreznek a másik iránt – hangsúlyozta az igazgató.



















A nap során előtérbe került a játék, és az interaktív programok, így volt tökfaragás, arcfestés, de sakkozhattak, csocsózhattak és léghokizhattak is a családok, valamint egy interaktív táblán is különböző játékokat próbálhattak ki. A Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány egy Európai Uniós pályázat során 7 ezer eurót nyerte el, ebből az összegből sikerült beszerezni a játékokat. Az igazgató szerint ez azért is fontos, mivel a játék a fejlesztés egy eszköze, ahol ugyancsak egyenlőnek érezhetik magukat a fogyatékossággal élő gyerekek és felnőttek.
Önfeledt mosoly, öröm és vidámság – rengeteg jó ember összefogására volt ehhez szükség Maka Piroska szerint, aki kiemelte, Gyöngyösön van is múltja az ilyen közösségi fellépéseknek.
Gyöngyös egy elfogadó és befogadó város, a lakosok nem csak érzékenyen fordulnak a fiatalok felé, hanem a közösség hasznos tagjának is érzik őket – nyilatkozta az igazgató.
A családi napon színpadra lépett még Fellépett még Nagy Molnár Dávid világbajnoki ezüstérmes bűvész is, míg a bográcsos ebédet Nagy Zoltán királyi főszakács készítette el.












