Együtt túráztak a hallgatók és oktatók

Szőlősi Szabina

2026. szeptember. 24.

forrás: MATE Károly Róbert Campus

Közös túrára invitálta a MATE Károly Róbert Campusa és a Hallgatói Önkormányzat az intézmény hallgatóit, oktatóit és dolgozóit.

A résztvevők a campusról vágtak neki a két táv valamelyikének. Az első megálló 3,5 kilométer megtétele utána a Bába-kőnél volt. A fák között megbúvó sziklacsoport természetvédelmi terület és geológiai ritkaság is egyben.

A Bába-kőhöz számos misztikus történet is kapcsolódik. A kövek az egyik néphagyomány szerint áldozati szertartások helyszínéül szolgáltak, egy másik szerint „az öreg Mátra szelleme kergette a vasorrú bábát, akit nem tudott utólérni, ezért mérgében utána dobott egy nagy követ” (https://www.turistamagazin.hu/).

A túrázók innen Mátrafüred felé haladtak tovább, ahol egy frissítőt követően kettévált a csoport. Voltak, akik a 6 teljesített kilométer után busszal utaztak vissza Gyöngyösre.

A lelkesebb két és négylábúak viszont a visszaútra is a gyaloglást választották, sőt volt olyan is, aki futva jutott vissza a gyöngyösi campusra. Ők a nap végére 12 km-t teljesítettek – olvasható a MATE Károly Róbert Campus oldalán.

Szőlősi Szabina

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!