Már az ötszázat is meghaladta idén a szabad területeken keletkezett tüzek száma Heves vármegyében. A lángok mezőgazdasági területeket és létesítményeket is veszélyeztettek, több esetben pedig járművekben és egyéb vagyontárgyakban is kárt okoztak. A Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arra figyelmeztet: a szabadtéri tüzek túlnyomó többsége emberi mulasztásra vezethető vissza, ezért odafigyeléssel sok tűzeset megelőzhető lenne.
Idén már 502 alkalommal riasztották Heves vármegye hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóit szabad területeken keletkező tüzekhez. Csütörtökön két olyan vegetációs tűzhöz is vonultak az egységek, amelyek kiterjedése elérte a két hektárt.
Délután Gyöngyöshalászon, a Tímár utcában, egy mezőgazdasági telephelyen mintegy két hektáron égett a bozótos. A tűz egy erőgépet és egy személyautót is megrongált. A gyöngyösi hivatásos tűzoltók két gépjárművel érkeztek a helyszínre, majd négy vízsugárral oltották el a lángokat. Az eset során senki nem sérült meg.
Szintén délután Kömlőn, a Petőfi Sándor utca közelében száraz növényzet és hulladék kapott lángra, csaknem négy hektáron. A tűz egy mintegy két négyzetméteres fáskamrára is átterjedt. A lángok megfékezésén a hevesi és mezőkövesdi hivatásos, valamint a tiszanánai önkormányzati tűzoltók dolgoztak a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat irányítása mellett. A tűzoltók vízsugarakkal és kéziszerszámokkal, három óra alatt fékezték meg a tüzet. Személyi sérülés itt sem történt.
Az idei szabadtéri tüzek eloltásához eddig 645 tűzoltó gépjárműre volt szükség, a lángok pedig már több mint 386 focipályányi területet érintettek Heves vármegyében. A katasztrófavédelem szerint a szabadban keletkező tüzek 99 százaléka emberi felelőtlenségre vezethető vissza. A természetben okozott károk helyreállása hosszú időt, akár évtizedeket is igénybe vehet, miközben a szabadtéri tüzek az épített környezetet és az emberi életet is veszélyeztethetik.
Heves vármegyében jelenleg is tűzgyújtási tilalom van érvényben. Ennek idején tilos tüzet gyújtani az erdőkben és azok kétszáz méteres környezetében, még a kijelölt tűzrakóhelyeken is, továbbá a vasút és a közút menti fásításokban. A parlag- és gazégetés sem megengedett fokozottan tűzveszélyes időszakban, de a katasztrófavédelem ebben az időszakban semmilyen szabadtéri égetést, tűzgyújtást nem javasol.
Különösen fontos a körültekintés a közlekedők részéről is. A dohányzó autósoknak sem szabad az égő cigarettacsikket az út menti száraz növényzetbe dobniuk, hiszen az ilyen területek rendkívül könnyen meggyulladnak, a szárazság miatt pedig a tűz rövid idő alatt nagy területre terjedhet át.
A mezőgazdasági munkák során szintén fokozott figyelemre van szükség. Idén már 11 mezőgazdasági létesítményben csaptak fel a lángok, emellett két munkagép is kigyulladt. A gabonatáblák védelme érdekében soha nem szabad tarlót égetni, és a munkagépek vezetőfülkéjében, illetve a gabonatábla közelében sem ajánlott dohányozni. A munkagépek alkatrészeit folyamatosan ellenőrizni, karbantartani és a portól, olajsártól, valamint egyéb lerakódásoktól megtisztítani is fontos. A mezőgazdasági munkálatok során mindig legyen kéznél megfelelő tűzoltó készülék.
Egy megszoruló vagy szárazon futó csapágy, egy sérült elektromos vezeték, egy elöregedett hidraulikatömlő vagy más műszaki meghibásodás is elegendő lehet ahhoz, hogy tűz keletkezzen. A lángok ilyenkor gyorsan átterjedhetnek a traktorra, a tarlóra, a már elkészült bálákra vagy a környező száraz növényzetre.
Ha vegetációs tüzet észlelünk, haladéktalanul hívjuk a 112-es segélyhívó számot. A bejelentés során különösen fontos, hogy a lehető legpontosabban adjuk meg a tűz helyszínét. Külterületen minden olyan információ hasznos lehet, amely segíti a tűz pontos beazonosítását és a tűzoltók tájékozódását.









