x Hirdetés

Kikaptak a Szegedtől a derekasan küzdő Farkasok

Olle Elina

2026. február. 22.

A HE-DO B.Braun Gyöngyös az OTP Bank–Pick Szeged együttesét fogadta a K&H férfi kézilabda liga 16. fordulójában. Az ellenfél támadása és védekezése stabil volt, végül 25-34-es eredménnyel zárult a meccs.

x Hirdetés

Jól kezdték a mérkőzést a hazaiak, az első gólt szinte azonnal bezsebelték és az előnyt egészen a 12. percig tudták tartani a Farkasok. Percekkel később azonban a Szeged felocsúdott és átvette a vezetést. A 20. percben sikerült egyenlíteni, a félidőre azonban már négygólos előnnyel vonultak a szegediek.

Forrás: Gyöngyösi Médiaközpont

A második játékrész elején a Gyöngyös próbált közelebb kerülni ellenfeléhez és végig kimagaslóan küzdött, többször is csökkent a hátrány, ám minden hazai felzárkózási kísérletre érkezett válasz. Az 50. percben 10 gólos előnyt szerzett a vendég csapat, a Farkasok azonban becsületesen küzdöttek a meccs végéig, ám a vezetést nem sikerült visszaszerezni, a Szeged 25-34-es győzelemmel térhetett haza.

Bíró Balázs vezetőedző a meccs után azt mondta: a gyöngyösiek célja az volt, hogy nagy csatára kényszerítse a vendégeket, ami sikerült is, de végül az esélyesebb csapat nyert.

x Hirdetés

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!