Az év első napjai nemcsak az új kezdetet, hanem látványos égi jelenségeket is tartogatnak az érdeklődők számára. A meteorraj január elején éri el csúcspontját, és a telihold ellenére is lenyűgöző fényjelenségeket ígér – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló. A szakemberek szerint az északi égbolton óránként 10–20 hullócsillag megfigyelésére lehet számítani, bár a telihold fénye elnyomhatja a halványabb meteorokat – számol be az MTI.
Ennek ellenére a raj különlegessége a gyakori, rendkívül fényes tűzgömbökben rejlik, amelyek még erős holdfény mellett is látványosak lehetnek.
A legtöbb hullócsillag éjfél körül, illetve a hajnali órákban lesz látható. A csillagászok azt javasolják, hogy a megfigyelők sötét, fényszennyezéstől mentes helyet válasszanak, és legalább 20–30 percet szánjanak arra, hogy szemük hozzászokjon a sötétséghez.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló tájékoztatása szerint a csillaghullás mellett egy látványos négyes együttállás is megfigyelhető lesz. Január 3-án 18 órakor a telihold alatt a Jupiter bolygó, tőlük balra pedig az Ikrek csillagkép két csillaga, a Castor és a Pollux rajzol ki egy szabályos paralelogrammát az éjszakai égbolton.










