Mihály-napi vásár a Jeruzsálem Úti Tagóvodában (galéria)

Mihály-napi vásárral idézték fel a néphagyományokat a Jeruzsálem Úti Tagóvodában. A gyerekek műsorral készültek, volt táncház, arcfestés, és persze finomságokkal teli vásár is várta a családokat. A rendezvény több évtizedes múltra tekint vissza, a bevételből pedig a decemberi Mikulás-ajándékokat finanszírozzák majd.

x Hirdetés

A Mihály-napi vásár az a gyerekekről és a gyerekekért szól – emelte ki lapunknak Domoszlai Andrea, a Jeruzsálem Úti Tagóvoda tagintézmény-igazgatója. Az óvoda már csaknem 30 éve minden évben megrendezi a vásárt, amely egy nagyon szép népi hagyományunknak állít emléket – emelte ki az intézményvezető.

A hagyományhoz kapcsolódva az óvoda nagycsoportosai készültek egy műsorral, kiegészülve Balog Edina népzenésszel, míg az előadás után a Vidróczki Néptáncegyüttes két növendéke, Lovász Ágnes és Turnai Vivien tartottak rögtönzött táncházat a kicsik és szüleik részére.

x Hirdetés

A műsor után megnyitott a vásár, ahol többek között ínycsiklandozó sütikkel készültek a szülők, de a finomságok mellett játékok, kézműves foglalkozás, zsákos ugrálás, sőt még arcfestés is várt a kicsiket.

A tagintézmény vezető kiemelte, hatalmas összefogás előzte meg a vásárt a szülők részéről, az itt befolyt összegből pedig a mikulás ajándékait biztosítják majd az óvodások számára decemberben.

x Hirdetés
"A műfaj él és nagy tömegeket vonz"

A műfaj él és nagy tömegeket vonz

Hevesből is indultak az eltűnt lány keresésére