Több mint 170 kilencedik osztályos tanulót fogadtak Bottyános diákká a gyöngyösi Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikumban, az iskola védőszentjének ünnepén. Az eseményen két, kiemelkedően teljesítő diákot is elismertek, végül megemlékeztek az intézmény névadójáról, Vak Bottyánról, és megkoszorúzták emléktábláját az Alsóvárosi Ferences Plébánián.
A Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum védőszentjéről, Szent Gellértről, valamint az intézmény névadójáról – aki egész életét a magyar szabadság kivívásának szentelte – emlékeztek meg a diákok és pedagógusok ma délelőtt az intézmény udvarán.
Ezen a napon fogadták a kilencedikeseket ünnepélyesen is Bottyános diákká, valamint az elmúlt évben kimagaslóan teljesítő tanulóknak ez alkalommal több díjat is átadtak. Benyovszky Péter, igazgató kiemelte, szándékosan az elsősök előtt adják ezt át minden évben, hogy ezzel is motiválják őket.

Idén a szakmai díjat Kerek Gábor vehette át, aki nagyon sokat köszönhet egykori iskolájának, hiszen a szakma, amit itt tanult, végül a hobbija és a hivatása is lett.
Az év diákja díjat Hordós Márk kapta. A 12. osztályos tanuló elmondta: már 9. osztályosként ámulattal nézte a falon sorakozó fényképeket az elismert diákokról. Abban bízik, hogy az itt kialakult kapcsolatok egy életre megmaradnak.
A közös fogadalomtétel után Hágen Pál Tamás káplán megáldotta a kilencedikes fiatalokat. Az eseményen megemlékeztek az intézmény névadójáról is, akinek- halálának évfordulóján – megkoszorúzták emléktábláját a Ferences templomban.

