Gyöngyös legnagyobb tenisz tehetségei csaptak össze

Több mint negyven versenyző mérte össze tudását a hétvégén a II. Bezzegh Kupán Gyöngyösön. A GYÖNGY Tenisz és Sí Club által szervezett felkészülési tornán az egyesület utánpótlás játékosai léptek pályára. A cél továbbra is a sport népszerűsítése és minél több gyerek bevonása a mozgásba – akár teniszről, akár más sportágról legyen szó.

x Hirdetés

Több mint 40 versenyző, a legkisebb korosztálytól a serdülőkig léptek pályára a versenyzők a GYÖNGY Tenisz és Sí Club által rendezett II. Bezzegh Kupán, amely bár felkészülési torna volt, a fiatalok nagyon is komolyan vették a mérkőzéseket – emelte ki lapunknak Nagy Gábor, teniszedző. 

Korábban nem csak megyei, de országos versenyeket is rendeztek a városban, később azonban mélypontra került a gyöngyösi tenisz élet, egészen 3 évvel ezelőttig, amikor is az egyesület újult erővel vágott bele a toborzásba – hangsúlyozta Tóth Dénes, szakmai vezető. Mint elmondta, edzéseiket már rendszeresen több mint 60 gyermekkel tartják, céljuk pedig, hogy minél több diákot kirángassanak a számítógépek mögül.

x Hirdetés

Minél több gyerek bevonzása és a játék lehetőség biztosítása – ez a cél, nem csak a tenisz, de más sportágak tekintetében is – emelte ki Bezzegh Zoltán a pálya egyik tulajdonosa, az egyesület koordinátora. Ennek érdekében járják az óvodákat és iskolákat, valamint a tenisz mellett tavaly már az atlétikát is felvették a repertoárba, amelynél 45 fővel zajlanak az edzések a városban.

x Hirdetés
Angyali összefogás, földi segítség

Angyali összefogás, földi segítség

Nem engedték be mert ittas volt – verekedni kezdett