Szüreti vásárt rendeztek a Fecske Úti Tagóvodában

Közel 30 éve hagyomány a szüreti fesztivál a Fecske Úti Tagóvodában. Idén is kirakodóvásárral, tánccal, és a hagyományos palóc népviselet bemutatásával várták a szülőket és gyerekeket.

x Hirdetés

Összefogás, közösség, csapatmunka – ha valaki ellátogatott már a Fecske Úti Tagóvoda szüreti fesztiváljára, annak ezek a szavak juthatnak eszébe. Jogosan, hiszen nem csak a hagyományok ápolása a célja ennek a napnak, hanem itt derül ki igazán, mennyire összetartó a munkaközösség.

A gyerekek hagyományos táncházzal nyitották meg a rendezvényt, ezután pedig a szőlőpréselést lehetett kipróbálni.

„A Kincses Kultúróvoda 2025 pályázaton ismét nyertünk bizonyos összeget már második alkalommal, és a népi játszóteret ebből tudtuk megvalósítani. Ezen kívül a szülői összefogás is nagyon fontos, hiszen apukák préselik a mustot, illetve egy apuka felajánlotta, hogy veterán motorokat fog ide behozni az óvodába, és arra felülhetnek a gyerekek, fotózkodhatnak. Az összefogás nagyon fontos, hiszen minden ember, aki ebben az óvodában dolgozik, ezért a rendezvényért van most itt.” – mondta Havellant Melinda, az intézmény vezetője.

x Hirdetés

A rendezvényen a városvezetők is tiszteletüket tették, Vágó Zoltánné, önkormányzati képviselő elmondta: a személyes szálak mellett, fontosnak tartja, hogy támogassa az intézményt.

A préselés mellett népi játszótér, diótörés és lángos is várta a kicsiket, továbbá egy igazi vásári forgatag.

Az itt vásárolt termékekből befolyt összeget a csoportok eszközeinek fejlesztésére, valamint élményszerzésre fordítják majd – emelte ki Havellant Melinda, az intézmény vezetője.

x Hirdetés

Csőtörés a Fecske utcában (videó)

Családbarát munkahely lett a Gyöngyösi Médiaközpont

Családbarát munkahely lett a Gyöngyösi Médiaközpont