Szüreti napok – Felkészült a Fő tér a fesztiválra

A Fő téren már állnak a faházak és a színpad is a pénteken kezdődő Mátrai Szüreti Napok és Fehérbor Fesztiválra. Az előkészületek már jóval korábban elindultak, ma pedig a sörpadokat is felállították.

x Hirdetés

Válik István, a Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.  rendezvényszervezője lapunknak elmondta, hogy a Mátra Művelődési Központ és a Tourinform Iroda padjainak felállításában a József Attila Technikum tanulói segítettek. A pakolás egész délelőtt tartott, körülbelül 100-110 padot kellett elhelyezni a Fő térre, a szakrális térre, ahol a gasztroudvar kap helyet, illetve a borházak közé – tette hozzá a rendezvényszervező.

Több, mint húsz tanuló segített a pakolásban
Forrás: Gyöngyösi Médiaközpont

Az intézmény tanulói nem első alkalommal segítenek a rendezvény előkészületeiben, ez az együttműködés több évre nyúlik vissza. Idén a legtöbb segítő kezet a tizedik évfolyamosok nyújtották. A szüreti napok után a technikum diákjai, ahogy a felállításban, úgy az elpakolásban is részt fognak venni.

x Hirdetés

Miután a sörpadok a helyükre kerültek, a technikáé lesz a főszerep. A szakemberek a rendezvény kezdete előtt tartanak egy utolsó hang és fénypróbát, annak érdekében, hogy minden rendben legyen a programokra – emelte ki Válik István. Az eseményen az érdeklődőket vidámpark, kirakodóvásár, borkóstolás, gasztroudvar, főzőverseny és koncertek várják majd. A fellépők között lesz Hauber Zsolt és a Bonanza Banzai, a BSW és Peter Srámek.

Idén újdonság, hogy nemcsak a színpadon, hanem a polgármesteri hivatal udvarában és a családi intézet udvarában is rendeznek programokat.

x Hirdetés
Itt van az ősz, itt van újra - útra kelnek a vándormadarak

Itt van az ősz, itt van újra – útra kelnek a vándormadarak

forrás: mme.hu

Javában zajlik a madárvonulás, útra keltek a vándormadarak