15 éve történt:  

Kecskesimogatás, kecskedudaszó, kecskeételek és kecskerímfaragó verseny.

x Hirdetés

A főszereplő ezen a napon a kecske volt. Itt, a kecskét nevében is viselő galyatetői fogadó mellett szervezte meg a Mátra Jövőkéért Turisztikai Egyesület – stílusosan Elek napján – a kecskenapot.

Voltak, akik most láttak először közelről kecskét. Nem úgy Karakas Zoltán, a Magyar dudazenekar vezetője, aki ezzel az állattal jó ideje barátságban van, hiszen évek óta kecskedudát fúj.

Miközben szólt a kecskeduda, az üstben főtt a kecskegulyás, a tűzhelyen meg készült a kecskesült. A vendégek pedig életkoruknak megfelelően fröccs- vagy éppen szörptúrára indultak. S mialatt Mekk Elek rejtett cégéreit megtalálták megismerték a környéket is. Ez a család Nagykőrösről érkezett, kíváncsiak voltak, milyen lehet a kecskenap az ország tetején.

x Hirdetés

Voltak, akik beérték a zenészek és a táncosok műsorával, de voltak olyanok is, akik vállalták a próbákat. A kecskerím faragás az egyszerűbb feladatok közé tartozott, a 13 kilós öntöttvas kecske kilökése már nehezebbnek. A legnagyobb erőpróba azonban a házastárscipelő verseny volt Galyatetőről hová máshová is, mint Kecskemétre.

Aktuális, 2010.07.22.

A fotó illusztráció.

x Hirdetés

Befejeződött a helyszínelés, megindult a forgalom

forrás: MVM Mátra Energia Zrt. facebook oldala

Nagykorúak lettek a mocsárciprus maradványok