Biztonságosan, és az eddigiekhez képest hosszabb ideig használható a vízi akadálypálya a strandon. A kinti, 50 méteres medencében található játékelem minden évben népszerű, mostantól pedig egy időben kevesebben, mentőmellényben lehet használni. Változás továbbá, hogy zárás előtt nem fél, hanem negyedórával kell elhagyni a medencéket.
Idén is felállították a vízi akadálypályát a Dr. Csépe György Uszoda és Termálstrandon, azonban mostantól, ha valaki használni szeretné, új szabályokat kell betartania – emelte ki lapunknak Szabó Péter Zsolt, a Gyöngyösi Sportfólió Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Ezek alapján egy elemen maximum 2 gyerek tartózkodhat, így biztosítva a folyamatos haladást. Az akadálypályára továbbá csak az elejéről lehet felmászni, oldalról ez már nem lehetséges, valamint kötelező a mentőmellény használata is.
Az eszközt még hat évvel ezelőtt vásárolta meg a város, 5 és fél millió forintért. Vízre helyezésének napján már több mint ezren próbálták ki, és azóta is ez a strand egyik legnépszerűbb attrakciója, leginkább a fiatalok körében.
Egy másik fontos változás is életbe lépett, amely a medencehasználat idejét érinti, mostantól ugyanis nem a záróra előtt fél órával, hanem csak 15 perccel kell elhagyni a medencéket.
A nyárra rengeteg programmal készült a fürdő, július 26-án csatlakoznak a strandok éjszakájához, augusztus 23-án pedig ismét vízipisztoly csatára várják a vendégeket. .


