Több mint 2 millió négyzetméteren újult meg az aszfalt az M3-ason

Országszerte összesen 5,1 millió négyzetméteren cserélték a tönkrement, elhasznált burkolatot új aszfaltra, a munkálatok csaknem fele pedig az M3-as autópályán történt – tájékoztatott a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

x Hirdetés

A 2024-es útfelújítások 43%-a az M3-ason ment végbe. Jövőre 3 millió négyzetméternyi területen fognak dolgozni a szakemberek országosan, a munkákat a tervek szerint tavasszal kezdik.

Mint arról korábban beszámoltunk, a fővárosi és az észak-magyarországi régió közötti közlekedés megkönnyítéséről beszélt pár hete Lázár János építési és közlekedési miniszter. Kijelentette, a régió számára egy nagy volumenű útfelújítási programot indítanak az M3-as autópálya felújításának érdekében. Először a jelenleg is zajló munkálatokat fejezik be, amelyek célja a balesetveszély elhárítása, hiszen az M3-as rendkívül rossz állapotban van.

Ezt követően az M3-ast a 31-es csomóponttól Gyöngyös városáig, mintegy 420 milliárd forintból hatsávossá bővítik. A miniszter felhívta a figyelmet, hogy a beruházás a következő időszakban kezdődik meg és a tervek szerint 2034-ig tart majd.

x Hirdetés

Célba értek az adományok

» Leander Kills – Ébredés lemezbemutató koncert – Gyöngyök