Hóesésben vette kezdetét tegnap este a 2024/2025-ös koriszezon Gyöngyösön, amelyre több százan, elsősorban fiatalok látogattak ki a jégpálya régiúj helyszínére, a Fő térre, ahol versenyzők mutatták meg a friss jegen, tanulással, gyakorlással milyen mozdulatokat lehet elsajátítani a téli sportban.
A megnyitón Szókovács Péter polgármester hangsúlyozta: a Fő tér a város lelke, ezért fontos, hogy minden évszakban élettel töltsünk meg. Nagy Attila alpolgármester pedig hozzátette: a küldetés jele és egy fontos üzenet a jövőre nézve, hogy gyakorlatilag két hét alatt épült fel új helyén a korcsolyapálya.
A köszöntő után a Jászberényi Cori-Kör Alapítvány Műkorcsolya Szakosztályának tagjai léptek jégre, közülük többen versenyzőként. Mint azt lapunknak elmondták: a korcsolya egy kortalan sport, szinte mindannyian néhány évesen kezdték, azóta pedig magabiztosan húznak korcsolyát. Arra a kérdésre, hogy miért is jó ez a téli sport, azt válaszolták, hogy máshoz nem fogható érzés, amikor lépkedés helyett csúszni kell és így előrehaladni. Az esések és egy-egy ugrás sikertelensége pedig erőt adott nekik,hogy mindig felálljanak és újra próbálkozzanak. A lányoknak nagyon tetszett a város feldíszített Fő tere és a kidekorált jégpálya is.
A megnyitót követően szinte megrohamozták a bejáratot a lakosok, ingyenesen lehetett igénybe venni a jégpályát. Az első zenés bulira már ma sor kerül, délután öt órától egy DJ szolgáltatja a “korcsolya-talpalávalót”.
A megnyitóról készült videónkat itt láthatják: