Újabb kiemelkedő eredményekkel gazdagodott Szekrényes Zsolt, a gyöngyösi szenior teniszező, aki a Keszthelyen megrendezett Hungarian International Masters Championships – Marie Pinterova Memorial ITF 700 Nemzetközi Teniszversenyen három versenyszámban is pályára lépett.
Egyéniben megvédte tavaly megszerzett bajnoki címét, emellett vegyes párosban is aranyérmet szerzett, férfi párosban pedig ezüstérmes lett.
Az egyéni verseny különösen nagy teljesítmény volt Zsolt számára, hiszen sérülésekkel küzdve sikerült ismét a mezőny élére állnia. A címvédéshez ráadásul több nehéz ellenfélen keresztül vezetett az út. A második mérkőzésén legyőzte a versenyszám első kiemeltjét, az idei budapesti Európa-bajnokság ezüstérmesét, valamint egy ITF Top 10-es játékost. A döntőben egy korábbi osztrák bajnokkal találkozott, akit szintén sikerült felülmúlnia.
Férfi párosban is döntőig jutott, ám a finálét partnerének sérülése miatt kénytelenek voltak feladni, így ezúttal elmaradt a három aranyéremmel járó triplázás.
A vegyes páros azonban újabb sikert hozott. Zsolt világbajnok párostársával, Szerencsésné Miltényi Évával indult a versenyszámban, és sikerült megszerezniük az első helyet.














