A hatóságok ismét arra kérik a lakosságot, hogy fokozottan figyeljenek a folyadékpótlásra, a veszélyeztetett csoportokra és a tűzvédelmi szabályok betartására.
A HungaroMet előrejelzése alapján az országos tisztifőorvos július 1-jén 24 óráig meghosszabbította a június 27. óta érvényben lévő harmadfokú hőségriasztást az ország teljes területére. A tartós, helyenként a 40 Celsius-fokot megközelítő hőség jelentős terhelést ró a szervezetre, ezért kiemelten fontos a megfelelő folyadékbevitel. A szakemberek elsősorban vízfogyasztást javasolnak, miközben az alkoholos, koffeintartalmú és magas cukortartalmú italok kerülését ajánlják.
A hatóságok azt kérik, hogy lehetőség szerint 11 és 16 óra között senki ne tartózkodjon hosszabb ideig a tűző napon, és ebben az időszakban a megerőltető fizikai munkát is érdemes elkerülni.
A lakosságot arra is kérik, hogy otthonaikat megfelelő árnyékolással és szellőztetéssel hűtsék, illetve lehetőség szerint keressék fel a légkondicionált közösségi helyiségeket.
Hangsúlyozzák, hogy különös figyelmet kell fordítani az idősekre, a krónikus betegekre és az egyedül élőkre. Érdemes rendszeresen felhívni vagy meglátogatni őket, hogy elegendő folyadékot fogyasztanak-e, illetve megfelelően tudják-e hűteni otthonukat. A hőségriasztás június 20-i kezdete óta a tűzoltókat már több mint 200 olyan egyedül élő idős emberhez riasztották, akik nem adtak magukról életjelet.
Emellett továbbra is országos tűzgyújtási tilalom van érvényben. A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a kiszáradt növényzet miatt már a legkisebb hő- vagy szikraforrás is tüzet okozhat, ezért fokozott óvatosságra kérik a lakosságot és a mezőgazdasági munkát végzőket.









