A világméretű civil kezdeményezés célja, hogy a sporton keresztül hívja fel a figyelmet a népek közötti harmóniára és az összefogás fontosságára. A futókat a városban műsorral és közös énekléssel fogadták, miközben a szervezők arra emlékeztettek: a békéért minden nap tehetünk.
Megérkezett Gyöngyösre a Békefutás és a béke fáklyája. Az emberiség egyik legnagyobb civil kezdeményezését az indiai Sri Chinmoy hívta életre azzal a céllal, hogy erősítse a különböző népek, kultúrák és nemzetek közötti harmóniát és barátságot.
A mozgalom a sport és a béke összekapcsolására épül: a résztvevők futva viszik városról városra a béke fáklyáját. A kezdeményezés ma már a világ hat kontinensén aktív.
A magyarországi futók hétfőn indultak a román határtól, útjuk során többek között Debrecent, Tiszafüredet és Jászárokszállást is érintették, majd Gyöngyösre érkeztek. A futás végállomása Somoskőújfalu lesz.
Az egyes állomásokon a csapat előadja a Békedalt, a településeken pedig ünnepélyes fogadtatás várja őket. Gyöngyösön a KATT Kálvária- Abigél Tánctagozat tánccsoportjának diákjai készültek műsorral a futók tiszteletére.
Koncz Eszter, a Békefutás szervezője elmondta: szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a békéért minden ember aktívan tehet a mindennapokban. Hangsúlyozta, hogy a béke nem csupán a háború hiányát jelenti, hanem egy szeretetteljesebb, elfogadóbb közösség kialakítását is.
A szervezők szerint a kezdeményezés középpontjában a jövő nemzedéke áll. A béke fáklyáját két éve Ferenc pápa gyújtotta meg, a Békefutás pedig jövőre ünnepli fennállásának 40. évfordulóját.











