Futva hódították meg Kékest

Major Gergely

2026. május. 18.

Csaknem kétezren vágtak neki az ország tetejének a 29. Kékes Csúcsfutáson. Az amatőröktől a tapasztalt terepfutókig mindenki rajthoz állt, sokan életük első csúcstámadására vállalkoztak. A Hegyifutó Országos Bajnokságon pedig gyöngyösi siker is született.

Több mint 1900 futó érkezett Mátrafüredre, hogy meghódítsák az ország legmagasabb pontját: 29. alkalommal rendezték meg a Kékes Csúcsfutást.

A versenyen két táv közül választhattak az indulók. A klasszikus aszfaltos útvonalon 11,6 kilométer és 671 méter szintemelkedés várta a résztvevőket. Sokan első alkalommal próbálták ki magukat a kihíváson. A makói Csonka Sándor elmondta, hogy ez volt az első aszfaltos futóversenye, korábban még nem indult hasonló megmérettetésen, és remélte, hogy sikerül feljutnia a csúcsra.

Forrás: Gyöngyösi Médiaközpont

A rendezvény az amatőr sportolóknak is lehetőséget adott a részvételre, és a női indulók száma is jelentősen emelkedett az elmúlt években. Míg húsz évvel ezelőtt a mezőny kevesebb mint ötöde volt nő, idén már minden harmadik futó hölgy volt. A gödi dr. Váradi Katalin első alkalommal indult a versenyen. Elmondta, hogy már tavaly is érdekelte a csúcsfutás, ezért idén szerette volna kipróbálni magát. Hozzátette, hogy törött lábujja miatt másfél hete nem tudott edzeni, ennek ellenére bízott benne, hogy teljesíteni tudja a távot.

A másik versenyszám, a Kékes Trail, nem aszfalton, hanem erdei szakaszokon vezetett, és a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a Hegyifutó Országos Bajnokság része volt.

Forrás: Gyöngyösi Médiaközpont

A pápai Kondor János arról beszélt, hogy életében először indult Kékes Csúcsfutáson, akár terepen, akár aszfalton. Úgy döntött, rögtön a trail távval próbálkozik. Hozzátette, hogy a Bakonyból érkezett, ezért a terepfutás nem áll távol tőle, hiszen rendszeresen fut erdei környezetben.

A Hegyifutó Országos Bajnokságon gyöngyösi siker is született: Juhász Patrik a harmadik helyen végzett.

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!