Közel 600-an vágtak neki kerékpárral a Mátrának

Major Gergely

2026. április. 27.

Kerékpárosokkal telt meg Mátrafüred a hétvégén: ötödik alkalommal rendezték meg a Mátra Ring teljesítménytúrát, amely ezúttal is a kétkerekűek szerelmeseit vonzotta a térségbe.

A ring-sorozat célja, hogy szervezett keretek között népszerűsítse a kerékpározást országszerte. A program 12 állomásból áll, és olyan tájegységeket érint, mint a Cserehát, a Bakony vagy a Pilis. Keöd Ágoston, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség projektfelelőse elmondta: a résztvevők különböző távokon, kijelölt pályákon, időméréssel teljesíthetik a kihívásokat, miközben az adott régiót is megismerhetik.

A ring-sorozat célja, hogy szervezett keretek között népszerűsítse a kerékpározást. Fotó: Gyöngyösi Médiaközpont

A Mátra Ring keretében egy 56 kilométeres rövid, valamint két hosszabb, 98 és 104 kilométeres táv közül választhattak az indulók. A mezőnyben sok amatőr és hobbi kerékpáros is rajthoz állt. A túrán különleges járművek is feltűntek, például egy átalakított Fed Bike, amely széles abroncsaival keltett feltűnést. Tulajdonosa, Majer Tamás szerint a kerékpár kényelmes, jól kezeli az úthibákat, és nagy súlya ellenére is jó sebességgel halad, akár lejtmenetben is.

A túrán különleges járművek is feltűntek, például egy átalakított Fed Bike, amely széles abroncsaival keltett feltűnést. Fotó: Gyöngyösi Médiaközpont

Sokan családi programként tekintettek az eseményre. Meczenzof Zoltán arról beszélt, hogy ezúttal már az unokája is csatlakozott hozzájuk, és külön öröm számára, hogy együtt élhetik át a túra élményét. Hozzátette: régóta aktív résztvevője a hasonló rendezvényeknek, és ma is szívesen teljesíti a kihívásokat.

A szervezők tájékoztatása szerint összesen 542-en regisztráltak a teljesítménytúrára, az ország több pontjáról. Sokan közülük a teljes, 12 állomásból álló sorozat minden helyszínén elindulnak.

A rajtnál először a hosszabb távon indulók vágtak neki a kihívásnak, majd külön indították el a rövidebb táv mezőnyét is a Mátrát körülölelő települések irányába.

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!