Korszerűsítés – megújul a Mátra Művelődési Központ

Szőlősi Szabina

2026. március. 03.

Hatszögletű, lépésálló bevonatot kapott a Mátra Művelődési Központ színpada, emellett fokozatosan megújul az aula is, lecserélik a ruhatárat és a kávézó is diófa burkolatot kap. A felújítás saját költségvetésből és a város támogatásával valósul meg.

Még tavaly év végén kezdődtek el a színpad felújítási munkálatai itt a Mátra Művelődési Központban – mondta Nagy Gábor, igazgató. A fejlesztéshez a tavalyi Operagálán résztvevő adományozók is hozzájárultak.

„Ami nagyon régóta húzódott, az a színpadnak a megújítása, ez most kapott egy vadonatúj, a kültéri színpadokhoz hasonló ilyen hatszögletű, lépésálló bevonatot pluszban, felmértük a régi színpadnak az állapotát, ott a megfelelő apró javításokat megtettük és nem szedtük fel a régi színpadot, hanem tettünk ár még egy erősítő burkolatot, gyönyörű szép fekete színt kapott.” – emelte ki Nagy Gábor.

A következő lépés az aula a megújítása lesz, hiszen ez az a tér, ami először fogadja az embereket, amikor belépnek ide.

„Engem már régóta zavart itt a ruhatárnak az állapota, ruhatári pultnak az állapota, úgyhogy első körben az lesz kompletten cserélve, a hátfalat is beleértve, fel lesznek újítva a fogasok, amire a kabátok kerülnek, nagyon szép diófa burkolatot kap az új ruhatár és ennek megfelelő színben megújul a kávézónak a belső tere is. Ugye még ilyen régi lambériák voltak a háttérben, ott kompletten ki lett pakolva minden.” – tette hozzá a művelődési szakember.

Néhány napon belül megkapja a kávézó is a diófa burkolatot, és a tervek szerint március 15-én egy színpadavató koncertre, a művelődési központ megújult pompájában várja a látogatókat.

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!