Zilai Györgyivel akkor beszélgettünk először, amikor húsz évvel ezelőtt hazatért Olaszországból. Emlékszem, akkor is ugyanolyan lelkesen és reményekkel telve mesélt elképzelt jövőjéről, mint ahogyan most teszi, csak már a jelenről beszélgetünk. Arról a jelenről, amit két évtizede megálmodott, majd kitartásának, hitének és szakmai tudásának köszönhetően megteremtett magának. Az énekművész elhivatottságát, céltudatosságát, a zenei életben elért sikereit idén Gyöngyös Város Kultúrájáért díjjal ismerik el.
Mit jelent számodra ez a kitüntetés, mit éreztél, amikor megtudtad, hogy a képviselő-testület neked ítélte a város egyik legrangosabb díját?
Mindenekelőtt rettentően meglepődtem, amin sokan csodálkoztak, ugyanis egy darabig még a párom előtt, aki egyébként önkormányzati képviselő, is titok volt a felterjesztésem. Később pedig szándékosan nem mondta el. Épp egy adventi koncertre készültem, amikor küldött egy üzenetet, és gratulált. De miután épp rohanásban voltam, idő kellett, hogy tudatosodjon bennem, mi is történt, mi az üzenet lényege. Nagyon meglepődtem és nagyon jól esett, meghatódtam, és nagyon hálás vagyok a képviselő-testületnek és a felterjesztőmnek is, már csak azért is, mert soha nem vártam arra, hogy én majd jutalmat kapok a munkámért.
Pedig mindent megtettél annak érdekében, hogy felfigyeljenek rád. Lelkesen belevetetted magad a város kulturális életébe, amikor visszajöttél Olaszországból.
Már azt megelőzően is aktív résztvevője voltam a helyi művészeti életnek. Örömmel tölt el az is, hogy most majd abban a Mátra Művelődési Központban vehetem át a Gyöngyös Város Kultúrájáért díjat, ahonnan egykori vidróczkisként útjára indult a művészeti karrierem. Tizenegy évig táncoltam az együttesben, ahol szólótáncosként is megmutathattam magam. Büszke vagyok erre a korszakomra is, ami nagyon sokat adott nekem. Amikor 2004-ben haza jöttem, valóban nagyon gyorsan lendületet vett az életem. Bár eleinte elsősorban a tolmácsolásból éltem, a koncertek is szépen lassan szaporodtak. Sokat köszönhetek Szilágyi Erzsikének, aki mindig nagyon aranyos és kedves volt velem. Akkor még ő volt a Mátra Művelődési Központ igazgatója, és azonnal termet és zongorát biztosított nekem. Korábban a perugiai egyetemre a Zeneakadémia pályázatán keresztül jutottam ki. Miután lett egy párkapcsolatom, egy olasz barátom, itthon pedig nehezen lehetett énekesként boldogulni, a perugiai egyetemre mentem, és 11 évig Olaszországban éltem. Énekművész voltam, komolyzenei koncerteken és operafesztiválon is részt vettem, és elkezdtem egy belvárosi zeneiskolában tanítani. Aztán megszületett a fiam, majd egyéb okok miatt hazakerültem. Ekkor volt segítségemre Erzsike, majd Birnbaumné Pintér Mária igazgatónő, aki teret és lehetőséget adtak nekem a bemutatkozásra. Egyébként egy ilyen gyöngyösi koncertsorozaton ismertem meg a jelenlegi páromat is, akivel több mint 13 éve élek együtt. Aztán már nemcsak gyöngyösön, hanem országszerte voltak koncertjeim. A Pátzay János Katolikus Zeneiskolában 2011 óta tanítok, ez egy nagyon fontos tartópillére az életemnek, ahol nagyon jó kapcsolatot ápolok a kollégáimmal. De hálás vagyok Miller Lajosnak is, aki lehetőséget adott arra, hogy az általa szervezett operagálákon és olasz esteken énekeljek. Emellett támogatott abban, hogy megvalósuljon az az énekverseny, amit már évek óta dédelgettem magamban. Nagyon megtisztelő, hogy egy Kossuth-díjas művész minden évben a zsűri elnöke.
De a közönség már nemcsak a te művészetedben, hanem a tanítványaidéban is gyönyörködhet.
Nagyon tehetséges növendékeim vannak már a kezdetektől, akik közül sokan már nemcsak a zeneiskola berkein belül koncerteznek. Közülük talán a leghíresebb Márkus Liza, aki az én közreműködésemmel felvételizett a Bartók Béla Konzervatórium jazz tanszakára. Illetve Kákonyi Pannát is sokan ismerik már. Mindketten elnyerték a Gyöngyösi Fiatalok a Művészetekért díjat. A saját szakmai életutam kapcsán is hiszek abban, hogy amikor kész a növendék, akkor megjelenik a mester.
Esetedben igaz az a mondás is, hogy nem esett messze az alma a fájától, hiszen számos művészt adott a családod Gyöngyösnek.
A zenei vonalat egyértelműen édesanyámtól örököltem, neki csodálatos szoprán hangja volt, de a család, a gyerekek miatt nem képezte magát. Fiatalon a helyi kórus szólistája volt, és a János vitézben Juliskát is ő énekelte egy szabadtéri színpados előadáson. Bár javasolták neki a zeneművészeti iskolát, de a nővérem születése után ő a családot és a varrást választotta. Mert csodálatos volt a kézügyessége is, amit például a fiam is örökölt, aki kézilabdázik és gyönyörűen rajzol. De ezt a vonalat viszi tovább a nővérem, Zilai Gabriella is, aki tűzzománc képeket készít. A húgom Izabella is énekel, elsősorban könnyűzenét, és verseket, rövid történeteket ír. Édesapám, aki a bányában volt gépüzemvezető, másodállásban fociedző volt, és ő is gyönyörűen énekelt. Mindkét szülőmnek tehetsége volt a zenéhez, anyukámnak halmozottan is, meggyőződésem, hogy többet énekelt nekünk, mint amennyit beszélt hozzánk. Gyermekkoromban a mai Platán úton laktunk, ahol mindenki őt hallgatta, hiszen egész nap énekelt. Anyukám nagyon büszke lenne most mindhármunkra, ha élne. De a nagybátyám, anyukám testvére is zenélt, ő szájharmonikázott, és megrögzött bakelit lemezgyűjtő volt.
Úgy érzem, szakemberként és magánemberként is egyensúlyban van az életed. Milyen terveket, álmokat, célokat dédelgetsz még?
Mindenképpen folytatom a tanítást, mert rengeteg tehetséges növendék van, de kapacitás híján sajnos nem tudok mindenkit tanítani. Kétévente februárban ismét megrendezzük a Mátrai Hangok Énekversenyt, ahol a kezdeti létszám mára megduplázódott, és már öt megyéből érkeznek a tehetséges fiatalok. Nem titok, hogy azt szeretném, országos versennyé váljon. A szóló felkéréseket is hálával és örömmel fogadom, bár a tanítás miatt gyakran elfárad a hangom. De ha jön egy koncert, akkor rápihenek, erre a hallgatás a legjobb felkészülés. Boldogan vállalok minden megkeresést, mert úgy érzem, a hangom rendben van. És igen, jól érzed, egyensúlyban van az életem. Hálás vagyok ezért édesanyának, a páromnak és a tanáraimnak, és az olasz államnak, mert mindenki, akit anno fölvettek a perugiai zeneakadémiára, annak nemcsak zenei tudást adtak, hanem az életre is nevelték. Mindenkinek magának kellett az életét megszerveznie, azt, hogy hol lakik és mit eszik, de a tanulás lehetősége adott volt, és ezért semmit nem kellett fizetni. Ezért nagyon hálás vagyok. Az éneklés tekintetében már nincs nagy álmom, mert ahogy mondtam, a tanítás lefoglal, a növendékeimre büszke vagyok. Életem másik nagyon fontos része a gyermekem, akinek nagyon drukkolok minden meccsén. Dávid profi sportoló, kézilabdázik, és miután nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kézilabda manapság a gladiátorok sportja, sokat aggódtam az egészsége miatt, de hál’ Istennek, most minden rendben van.
Juhász Marianna
