Közös sportolás az egyenlőség jegyében

„Ügyes vagyok!” – elnevezéssel rendezett sportnapot a Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tornatermében a Fogyatékkal Élők Heves Megyei Sportszövetsége. A közel 90 résztvevő többféle ügyességi számban vehetett részt, ezeket mindenkinek teljesíteni kellett. A jól megérdemelt jutalom pedig egy érem és egy csoki mikulás volt.

x Hirdetés

Testi és lelki jóllét, jókedv, sikerélmény –ez többet ér mindennél, vallja Varga Pál, a Fogyatékkal Élők Heves Megyei Sportszövetségének elnöke, aki közel negyed évszázada szervez sportnapokat fogyatékkal élő embereknek.

A mai nap is különleges volt, közeledve a karácsonyhoz egy olyan sporteseményt hívott életre, amelyen a Hétszínvirág Napközi Otthon, az Idősek Bentlakásos Otthona, a Mozgássérültek Heves Megyei Egyesületének Gyöngyösi csoportja, valamint a helyszínt is adó Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tanulói vettek részt, közel 90 résztvevő sportolt együtt.

x Hirdetés

A szervezők a feladatok összeállításánál mindig odafigyelnek a résztvevők adottságaira, legyen az fiatal, középkorú, vagy idős. 5 féle ügyességi feladat közül négyet sikerrel kellett teljesíteniük a jelenlévőknek.

A csillogó tekintetek a szervezőknek, az érmek és csoki mikulások pedig a résztvevőknek csaltak mosolyt az arcukra.

x Hirdetés

Szombaton nyit a jégpálya