Talaj&Terroir – amit a talaj el tud mondani a borról

„Gondolkozz globálisan és cselekedj lokálisan.” – ennek a gondolatnak a jegyében rendeztek figyelemfelkeltő és ismeretterjesztő kampánynapot a Nyilas Birtokon, Gyöngyössolymoson. A Földünkért Világnapja alkalmából a Magyar Talajtani Társaság szakembere a környezetünk, talajaink és a terroir fontosságáról tartott előadást. A mátrai borvidék szőlőbirtoka mellett további 10 dűlőben várták az érdeklődőket az ország más területein.

x Hirdetés

A közel 90 cm mély termőrétegű szelvény jellemzését hallgatták meg először a szakemberek a Nyilas Szőlőbirtokon. Az esemény a Talaj&Terroir kampánynap része volt, melynek célja a talajok változatosságának, szépségének és sokak által nem ismert világának bemutatása.

A mátrai andezit málladékon, illetve a valamikor itt kiülepedett pannon agyagüledékekből épül fel a vizsgált terület – emelte ki Vajdulák Norbert, aki hozzátette: a talaj mechanikájában erősen agyagos, és az aszályos időszak miatt erősen kiszáradó jellegű. 

Itt a legnagyobb problémát a nehéz agyagmechanikai összetétel jelenti, mely a vízgazdálkodásra, illetve ebből fakadóan a tápanyag-feltáródásra, tápanyagforgalomra is kedvezőtlen hatással van, a szelvényben folyamatosan találhatók az itteni mátrai kisebb felaprózódott kőtörmelékekből áthalmozódott kőtörmelék darabok, melyek ugye jelenlétükkel szintén rontják a vízgazdálkodást.

A Nyilas Szőlőbirtok fontosnak tartotta, hogy csatlakozzon ehhez a kezdeményezéshez, hiszen termőtalajaink fontos szerepet játszanak a természeti környezet és a hazai élelmiszer előállítás fenntartásában és biztosításában.

x Hirdetés

Sokszor természetesnek vesszük, hogy itt van a környezetünk, itt van a talajunk, itt van a nap, itt van minden körülöttünk. De vele azért foglalkozni is kell és védeni, mert annyiféle hatásnak tesszük ki mi emberek a környezetünket, hogy egy idő után csodálkozunk, hogy ha megváltozik és nem úgy funkciónál, mint ahogy mi elvárjuk – emelte ki Nyilas Ilona, ügyvezető.

A dűlő talajának bemutatása mellett a látogatók megtudhatták azt is, hogy milyen szerepet játszik a talaj a bor karakterének kialakulásában. 

A rendezvény célja az is, hogy a borfogyasztási kultúránk gazdagodjon a dűlőről, a terroirról szerzett ismereteink által. 

x Hirdetés

A színpad előtt és mögött: Mátrai Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál 2025