Ismét telt ház az Operagálán

A Zene világnapjához kapcsolódva idén is megrendezték az Operagálát a Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnokban. A rendezvény két részből állt, míg az első rész a szabadság, szerelem témakör jegyében zajlott, addig a második rész rendhagyó volt, hiszen Balázs János, Kossuth- és, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész repertoárját hallgathatták meg a jelenlévők.

x Hirdetés

A zongoraművész mellett az est folyamán színpadra állt a Kossuth-díjas, Kálmándy Mihály, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Ádám Zsuzsanna, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Bartos Barna, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Szécsi Dániel, továbbá a Cantus Corvinus vegyeskar, Nagy Gábor karnagy vezetésével és az Egri Szimfonikus Zenekar.

Az Operagála 2016-ban indult hagyományteremtő céllal a Gyöngyös Város Barátainak Köre szervezésében a Zene Világnapjának alkalmából. A rendezvény célja a klasszikus zene népszerűsítése, és annak eljuttatása a társadalom széles rétegei számára.

x Hirdetés

Az idei rendezvény szintén jótékony célt szolgált, hiszen a bevételéből a tervek szerint a Mátra Művelődési Központ színpadját újítják majd fel.

x Hirdetés
forrás: Facebook/ Gyöngyös Városi Sporttanács

Újra birtokba vehetik a gyerekek a tornaszobát

forrás: karolyrobertcampus.uni-mate.hu

Sokszínű világom – kiállítás a Campuson