x Hirdetés

Iránytű az erdőben – hátrányos helyzetű gyermekek a Mátrában  

Szeniczey Csaba

2025. szeptember. 20.

Kirándulás, játékos feladatok, reggeli és ebéd is várta az Erdei Iránytű Programra érkező gyermekeket Mátrafüreden. Az eseményt az Országos Erdészeti Egyesület szervezte, amelybe bekapcsolódott az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ is.

x Hirdetés

A hátrányos helyzetű diákokat Dudás Béla a Mátrafüredi Erdészet vezetője fogadta, majd ismertette az erdőkultúra főbb szabályait. Az eligazítás után reggelit is kaptak a kisdiákok, majd az Ördög-forrás irányába kirándultak. Közben több ponton is megálltak. Az úgynevezett vizes játszótéren azt láthatták a gyerekek, hogyan bírták munkára a víz erejét a molnárok a malmokban. Dudás Béla kifejtette, hogy a program keretein belül az őszi erdő életközösségégét mutatják be a gyerekeknek. Mint mondta: „Alapvető célunk, hogy egy élményalapú oktatás keretében minél több hasznos ismerethez jussanak a diákok.”          

A szeptemberi program után októberben felső tagozatos hátrányos helyzetű diákokat fogadnak majd – tette hozzá az erdészet vezetője.

Továbbá novemberben indul az Iskolában az Erdő Program, amelynek során az erdőpedagógusok az oktatási intézményekben tartanak előadásokat a diákok számára.   

x Hirdetés

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!